Szilaj Márk
Álmomnak a meseszép kapujánál
Szárnyalunk felhők fölött mi ott ketten
Csendesen, zajok nélkül csak te meg én
A néma, elhagyatott táncparketten.
Szabad a szívem, meg tiszta,
Égbe vágyna repülni vissza,
Vissza a magyar őshazába,
Mely tán kulccsal el van zárva.
Íveken emelkedünk egy szintig,
Ahol a tudomány már elakadt,
Ott a hit és a gyönge szeretet,
Mely mély érzésekből fakadt.
Nézz az égre, s hidd el,
Tavaszi nap jött el,
Tél tavaszra vált,
Idő melegre állt.
Még este van, alszanak a kertek, és csönd van odakinn,
Egy halk hang, egy mély toppanás, egy néma zaj sem hallatszik.
Most az éjszaka uralkodik, ő parancsol reggelig,
Ideje már fogytán néki, de még irányít percekig.
Ádám már a jelenben elveszett,
Őszinte szíve miatt szenvedett.
Elnyomta a föld s talán más,
Rossz az út, homályos a kilátás.
Andrea nagykorúsítására
Eljött az idő, ma köszönt a világ,
Ma számodra nyílik a sok színes virág.
E tavaszi napon egy élet változik,
Ma gyerek éned örökre távozik.
Tavaszi hajnal égi jellel suhanva
Beköszönt a lélek házába táncolva.
Már akkor tudtam, ő lesz majd az igazi,
Szemében szivárvány oly élénk, tavaszi.
Szabad, gyönge, friss lélek ekkor születik,
Ekkor csendül el a szájakból a víg nóta,
Ekkor loccsannak be a fiúk a tóba,
S lányoknak a szívében szerelem rügyezik.
Nőnap alkalmából titeket köszönt a világ,
Ma számotokra nyílik a sok tavaszi virág.
E nap alkalmából néktek zöldül ki az erdő,
Rózsaillatot szállít hozzátok a hűs szellő.
Szobám szürke fala,
Se szöge, se oldala.
Vaksötétben cikázik,
Falra mintákat firkázik.
Szénaboglya, minden van,
Szerelmespár álcában.
Hosszú nadrág, fehér ing,
Édes csókod megérint.
Istenem, elvetted tőlem a meleg fényt,
Mennybe nyújtó, sötét, égi, csalfa reményt.
De bízok még, hogy nemsoká hazatalál,
S az életünk régi kerékvágásba áll.
Jer ide ölembe, álomszép hercegnőm,
Álmodtam az éjjel terólad, megmentőm.
Nem voltam rab, de már a raboddá tettél,
Óh, szívembe szerelemmagot vetettél.