Szilaj Márk
Nézz az égre, s hidd el,
Tavaszi nap jött el,
Tél tavaszra vált,
Idő melegre állt.
Még este van, alszanak a kertek, és csönd van odakinn,
Egy halk hang, egy mély toppanás, egy néma zaj sem hallatszik.
Most az éjszaka uralkodik, ő parancsol reggelig,
Ideje már fogytán néki, de még irányít percekig.
Ádám már a jelenben elveszett,
Őszinte szíve miatt szenvedett.
Elnyomta a föld s talán más,
Rossz az út, homályos a kilátás.
Andrea nagykorúsítására
Eljött az idő, ma köszönt a világ,
Ma számodra nyílik a sok színes virág.
E tavaszi napon egy élet változik,
Ma gyerek éned örökre távozik.
Tavaszi hajnal égi jellel suhanva
Beköszönt a lélek házába táncolva.
Már akkor tudtam, ő lesz majd az igazi,
Szemében szivárvány oly élénk, tavaszi.
Szabad, gyönge, friss lélek ekkor születik,
Ekkor csendül el a szájakból a víg nóta,
Ekkor loccsannak be a fiúk a tóba,
S lányoknak a szívében szerelem rügyezik.
Nőnap alkalmából titeket köszönt a világ,
Ma számotokra nyílik a sok tavaszi virág.
E nap alkalmából néktek zöldül ki az erdő,
Rózsaillatot szállít hozzátok a hűs szellő.
Szobám szürke fala,
Se szöge, se oldala.
Vaksötétben cikázik,
Falra mintákat firkázik.
Szénaboglya, minden van,
Szerelmespár álcában.
Hosszú nadrág, fehér ing,
Édes csókod megérint.
Istenem, elvetted tőlem a meleg fényt,
Mennybe nyújtó, sötét, égi, csalfa reményt.
De bízok még, hogy nemsoká hazatalál,
S az életünk régi kerékvágásba áll.
Jer ide ölembe, álomszép hercegnőm,
Álmodtam az éjjel terólad, megmentőm.
Nem voltam rab, de már a raboddá tettél,
Óh, szívembe szerelemmagot vetettél.
Mint hózápor, úgy önthet el,
Ezt soha ne feledd majd el!
Ez az érzés mélyen fakad,
Az élet már jobbat nem ad.
Ó, Ady, már száz éve, hogy elhagytál bennünk,
De él rólad alkotott, homályos képünk.
Te változást szerettél volna e földön,
Hogy a világ magára szebb ruhát öltsön.
Szíve dühbe lobban,
Mint a gyufás katlan,
Gonoszság őrli szívét,
Mint őrlő a mák szemét.