Szilágyi Zoltán
Esik a hó szakadatlan,
seperhetem a járdát nagykabátban.
Megtréfál a drága,
most söpröm már harmadjára.
Emberek vagyunk egy embertelen világban
Olyan világban élünk,
hol nem számít az igaz szó,
s a becsületes ember már nem való.
Olyan világot teremtettünk,
hol csak senyved a lelkünk,
kihívás embernek maradni vidáman
ebben az embertelen világban.
Egyik éjszaka álmot láttam,
felhőkből angyal szállt le hozzám, s körbetáncolt!
Erdők és fák, lombok és koronák,
városok és falvak, ez a mi hazánk...
Lassan a műszak letelik,
dolgoztam hosszú órákig.
Ám a főnök megjelenik,
gyanús a sunyi tekintete,
rosszat sejtet a jelenléte.
Ó, mily jó álmot látni,
álmomban királlyá válni,
királyi jómódomban dúskálódni.
Enni, inni, mulatni,
szegénységre fittyet hányni!
Emberi butaság, törtető dágvány
Járok-kelek, világot látok, messze földre elsétálok.
Látom az embereket, hegyeket, völgyeket,
mégis a legszomorúbb síkság az emberi butaság.
Láthatok kilométerkövet százat, ezret, láthatom a napfelkeltet,
messze földön a mosolygós szeretetet,
mégis elszomorító látvány a kapzsi, törtető dágvány.
Emlékszem, régen,
mikor még másként fénylett a nap az égen,
mikor itt volt még apám, anyám,
s szeretettel néztek le rám.
Sokszor kérdem magamtól, Isten tényleg létezik?
Vagy csak a véletlen műve,
a szerencse s az átok, mi sokszor lesújt rátok?
Végre fehér lesz a karácsonyom!
Eltűnt a sárga, s a barnát is már hó takarja,
eltűnt a levél, őszi szél játéka,
eltűnt nyár nyomát már hó takarja.
Álmos hajnal paplant húzod magadra,
álmaid fenn az égben csendesen, békében.
Csörög a vekker, kelned kell,
vár a munka rád ezen a reggel.
Még egy nap, még egy gondolat,
még néhány hét, s nem találod meg magad.
Néhány év, álomkép, néhány szó
sokszor nyugtató.
Egyszer majd megtisztul a világ,
meghallgatásra talál kétségbeesett imánk.
Egyszer majd a nap fényében
emberek egymás mellett állhatnak békében.
Nem számít majd a pénz és csillogás,
csak a szeretet, semmi más.
Nem figyelsz, és neked nem számít,
odaszólsz és úgy cselekszel,
hiszed, te aztán jót teszel!
De a cselekedetedben ott egy tüske,
és egód elég büszke,
hogy ezt ne vedd észre, hogy sebet ejtesz,
hogy sebzett szívbe tőrt merítesz.
Millió könny, millió sóhaj,
millió virágszál ugyanúgy, mint tavaly
és jövőre és azután
az idők végezetéig talán.