Szilágyi Zoltán
Gyufa sercen a kezemben,
lángra kap s táncol boldogan,
gyertya kanócára világot teremt,
száll a fénye, megtalálva a végtelent.
Manapság megfordult a világ,
szivárványba öltözött ifjúság néz vissza rád!
Manapság csak a lila bocit ismerjük,
a feketét, fehéret, tarkát nagy ívben kerüljük.
Megint egy hét, majd hónap és év!
Azt mondják, kelj fel és járd utad,
járd, bármilyen rögös az út,
tiszta szív utat mutat!
Járok-kelek utamon,
fejemen gyűrött kalapom.
Ékessége, szakadt széle,
kalapom sűrű rojtja
életutam vándorbotja.
Történet, ami annak idején megesett
Olcsó húsnak híg a leve
Egyszer egy kis kínai gondolt egy nagyot,
autóalkatrészt kéne gyártani legott.
Neki is fogott sebbel-lobbal,
óccón adom, garanciával.
Kicsiny autómba beültem,
poros Alföldről a Mátrába keveredtem.
Hát így kezdődött ez a reggelem.
Messze határba pacsirta dala száll,
szédítő kék égbe, gyönyörű Nap fényébe,
messze a széles határba,
messze a csodás nagy világba.
Minden reggel felkelek,
csodás világra ébredek.
Arcom hideg vízzel megmosom,
elfelejtem tegnapi, átkos kudarcom,
s felkelő Nap fénye simít és csalogat,
szívem súgja, hagyjam magamat!
Svájcisapka, munkáskabát,
visszatekint rám emlékeimen át.
Csendesen morgó ember
hatalmas, nagy kezekkel.
Felhívsz keserves idők tengerén túl,
Lámpát gyújtasz, mondod, meghoztad a fényt!
Messze földről megvillantod a reményt.
Úgy cselekszel, mintha mi se történt volna,
próbálsz mosolyt csalni arcomra!
Gőzölgő kávé felett
álmos arccal érett rám a kikelet.
Eső esik, nem meglepő, folyik az ereszen végig,
s a borongós felhők sűrű sokasága,
sűrű, áztató valósága
rátelepedett a széles nagyvilágra.
A Nap szépen kel ezen a reggel,
kapaszkodik Nap fénye látóhatár szélébe,
s mint lusta, nyújtózkodó macska,
a sötétség lábait hátrahúzza.
Borongós, maszkos gondolatom egy tavaszi szép napon
Megjött a verőfényes tavaszi napsütés,
mint forró, meleg ölelés.
Lerúgtuk a tél fagyát,
ismét átéltük zimankó bánatát.
Csak most kell az ellenséggel bátran szembenézni!
Messzire ordít a csend
az utcákon, fent és idelent.
Messze már a zsúfolt fergeteg,
most elbújva várják a reményt az emberek.
Nem hallik kacagás kocsma pultja mögül,
ajtajára immáron nagy lakat kerül.