Szilágyi Zoltán
Még ma is átélem őszi reggeleken,
oly kedves emlék lett énnékem.
Kezemben fogtalak, óvtalak,
fogtam kis kezed,
szívem s szíved átjárta a szeretet...
Az öreg Tóth esete Báródi komájával
Régi eset, talán már nyoma sincsen,
mikor két gazdaember megállapodott.
Az öreg Tóth, mint dolgos ember,
földje, munkája tenger,
megépítette házát, élete palotáját.
Megszülettem, örömmel jöttem e világra,
később csintalan gyerekként az elvárásokat tiportam a sárba,
de ha rám szóltak, hazaszaladtam.
Hiába!
Meg kell felelni, mit az emberek elvárnak,
MEG KELL FELELNI ENNEK A RÚT VILÁGNAK!
Reménnyel jöttem erre a földre,
mára reménységem elszállt örökre.
Csodáltam a kék eget, anyám arcát,
végignézhettem más emberek kudarcát,
rúghattam a port kis csizmámmal,
farkasszemet nézhettem a nagyvilággal.
Égig érő fák,
csendben megbújó lankák,
hegyek, csodás völgyek,
hát Isten véletek.
Ablakomon kinézek, akácerdő hívogat,
megint vége egy napnak.
Lombok és levelek táncra kelnek,
lágy szellő simítja törzsük, énekelnek.
Messzi föld és távoli világ,
valóban álom ez vagy valóság?
Nincsenek kételyek, nincsenek kétkedő emberek,
tiszta szív és boldogság, tiszta lelkű világ.
Csillagos égbolton gyertya fényével,
messze szálljon sóhajom,
kérésem megváltóra találjon.
Hegy tetején, erdő mélyén,
fenn a csúcson, fák között,
a csúf világ háta mögött
kőszikla áll az út szélén.
Eső mossa ismét a tájat,
égi színjáték dörgő szonáta,
gondolataid az ég is siratja.
Apa: főnév, jelentése szülő,
ha baj van, biztonságot teremtő.
Támaszt ad és megvéd, ott van
holtodiglan, holtomiglan.
Talán elvonultak a nagy fellegek,
s gomolygó esőcseppek nem áztatják tovább kertemet.
Talán kiviggyan az ég is, felvidulhatok én is,
elültethetem a sok-sok virágot,
mi szebbé varázsolhatja e rút, mocskos világot.
Duna vizén sóhaj száll fel, másabb a sodrás, mint volt,
csillagok fénye elbújt, félretekint a hold.
Zokog az ég, sóhajok messze szállnak,
bánata erősödik e világnak.
Ötven csak egy szám a sorban,
cseppből kevés,
szilvából sok a gombócban.