Szekér Györgyi
Néztelek vers 2.
Néztelek. Gyűlölet nélkül, pillantásaim közé
bedobbant a szívem. Nem féltem,
aludtál, mint gyermek, ki álmodja, játszótér az élet.
Hiszek a szemnek. Tavasz van.
Minden pillantás szerelmesebb.
Karodon végigáradok, ellengnék
rajta végtelen. Lehetnék kikeletedben
bimbó, ágadból kibukfenceznék
egy reggel, nevess, majd ámulj,
rügyedből szirmonként bomolnék
orrszöszödbe. Lehetnék fény...
Néztelek vers 1.
Néztelek. Lépcsőfeljáró alatt a téglafalnak dőltél.
Szép voltál a színtelen télben. Lengén, pőrén
remegett rajtad az otthon melege. Melléd kuporogtam,
mielőtt kihűlt volna mindaz, mit hoztál nekem.
összegyűrve üldögélt anyám
belémarkolt a messze-föld árnya
ősz bujkált az útszéli lombban
konyhakövön zörrent sóhajtása
arcán megnőttek a részletek
lelke tavasz volt rongyruhában...
III.
Jer ide, Mátkám,
gyönyörű kedvesem,
bejártam a határt,
illatod megleljem.
odasúg a szépség
valamit minden nőnek
mikor az anyaméh
átadja őket a teremtőnek
édesszóló édesanyák
titkait őrzik az időnek
nőből lettek s nővé lettek
kiáradnak a világba...
valami sarjad
háborog a világ
belereszketek
virágtalan mezőn
bombák csókjaiba
sajdul a táj
Tőled búcsúzom, Téged üdvözöllek,
bár, egykutyák vagytok ti, évek.
Két gyertyát gyújtottam,
táncoltak a lángok,
hallgatóztam, sistergő dallam
szűrődött át odaátról.
Szülőföldembe
ültettél rózsát,
tövise védi
illatos szirmát,
nem illatozhat
senki másnak...
Szerettelek, mint gyermek szíve szerethet,
minden sejtembe ivódott anyagom vagy,
lelkem lelked darabjából tépett selyem,
mit örökségül születésemkor szakítottam.
na jó gondoltam írok valami költőieset
hazáról hitről meg nemzetről...