Szeibert Milán
Hideg van, egyre hidegebb,
Reszket a lényem, didereg.
Léte nem hagy mély nyomot,
Nem is kell keresnem indokot.
Te nem tudod, hogy mit érzek,
Kívül nem látszik, belül vérzek.
Minden nap gyönyörű mosolyod nézem,
Nélküled nem is lehetne életem.
Neked írom eme verset, szerelmem!
Neked, kitől várja lelkem a kegyelmet.
Mint kis csillag fenn az égben,
Úgy ragyog szemed a napsütésben.
Megvannak azok a karok,
Ahova szeretnék bújni,
Tudom, ha mellette vagyok,
Labdába sem tudok rúgni.
Szóval nem is tudom, hol kezdjem,
Egyszer csak megjelentél életemben.