Szegvári Gábor Tibor
Csendéletként énekel az út,
Neszes tipegés ötvözi.
Szemtől veszi el a bút,
S millió csókkal öntözi.
A bölcsek hallgatnak,
A bolondok felszólnak.
De mi vagyok én?
Ha nem bolond,
E világnak nem nagy gond.
Elveszett remény! -
Mondja a belső hang.
Elhervadt a virág,
Szívem szinte jégbarlang.