Szebenyi Judit
Mesébe illő szépséges táj előttem,
Nem ismerem ezt a hegyes vidéket.
Az örökzöld fák az égig érnek,
Keskeny kanyargós út felfelé ível.
Várva várt kikelet eljött,
lehelete most még hideg.
Jó ott lenni a természetben,
szépséges csend kell, és öröm.
Tavaszt felidéző, meleg napok voltak,
a földből a virágocskák is kandikáltak.
Rózsafáink is rügyeket hoztak lassan,
rájött kemény, fagyos idő: megfagytak.
Elperegett az idő homokórája
Avarillatú napon járva,
Őszben andalogva
Mindennapok halmazában
Égig száll a remény dala.
Én nem kürtölöm szét a világba,
ahol sokszor oly nagyon vártalak.
Titkon őrzöm immár emléked,
felsajdul szerelmes, tiszta lelkem.
Szépséges téli kép előttem,
összes bánatom letenni jöttem.
Keresni új célt a holnapért,
a mát nem cipelem a semmiért.
Maszkot öltött sajnos, a világ,
Maskarája nem védheti már.
Csillagot sír most még az ég,
Holdvilág nem adja úgy fényét.
Itt a farsangolás ideje,
örüljünk most jól vele.
Vegyük elő szép maskaránk,
öltözzünk fel díszes jelmezbe.
Régi szokás farsang idején,
Arcokra színes álarc kél.
Szép hagyományt szeretem,
Róla verselni lehet.
Fehér hófedte erdő, nagyon szép.
Ahogy a havon csillan a fény.
Ezüst és kék színekkel játszik,
A Nap sugaraival kicsit hintázik.
Mennyei, hófehér habszín,
Lelked tisztaságára hív.
Küszöbön a legszebb ünnep,
Nem kellene, hogy unott legyen.
Hull a hó, és én boldog vagyok,
ma nem ró anya, apa, én ragyogok.
Fénylik az otthon tiszta melege,
fehéren izzik a szeretet ereje.
Várják a havat, hófehéret,
A száncsengőt, a nevetésed,
Fehér, hosszú szakálladat,
Piros ruhádat és csomagodat.
Modern világ Mikulása,
Ma már mindenki Télapója.
Mi szép volt rég, az ma nincs,
Pedig a szerető szív nagy kincs.