Szatmári Ildikó
Megjött már a locsolkodás napja,
asztalon egy csokor tarka-barka.
Kosaram színes tojással tele,
beköltözött szép húsvét ünnepe.
Milyen szép is a természet!
- Virágba borult kikelet.
Körbevesz színes valóság,
újjászülető, szép világ.
Hitetlenné vált a lelkem,
- bizonytalansággal telve.
Halljuk a sok rossz híreket,
- kevés nekünk, mi megfelel.
Ha meghallom a madár dalát,
szívem élénkebb ritmusra vált.
Beköltözik tavasz varázsa
a csicsergők kedves dalára.
Életed elillant, véget ért már régen,
kék színbe olvadtál felhők tengerével.
Van nekem régről egy vastag - értelmezőm,
emlékem őrzője, nemcsak a segítőm.
Lexikon az okosom, sokszor megmentőm,
őrzi a múltat is, nemcsak a keresőm.
Jéghideg hajnalnak fagyos lehelete
az emberek arcát pirosra színezte.
Csípős erejével nem kímélve senkit,
átfesti az éjszaka fakult színeit.
Édesanyám, jó volt álmodni veled,
mosolyogtál rám az égből szelíden.
Úgy éreztem, mint egykor - nem oly régen,
- sok erőt adott a mosolyod nékem.
Sok éve már hiányzik a jöttöd,
hallgatom, ahogy a szél zörömböl.
Fák lombjait tekergeti zúgva,
ajtóm kilincsét rázza dacolva.
Megjött a farsang szerényen,
kedvünk is elmegy egészen.
Nem is lesz most nagy vigalom,
elbúcsúzhat dínomdánom.
Hát meg sem kérded, Szilveszter,
vár-e már az a sok ember?
Időd mikor megérkezik,
óév épp csak elbúcsúzik.
Emlékeim újra visszatérnek
karácsonykor, ha gyúlnak a fények.
Téli álmok téli tájon,
elszabadul fantáziám.
Vágyaimhoz visszatérek,
s röpít képzelt álomvilág.
Feltámadt a hűs őszi szél,
zizzen a sok színes levél.
Én, amikor kislány voltam,
akkor még nagy havak voltak.
Az út csikorgott a fagytól,
minden csillogott a hótól.