Szalóki Sándor
Hallgattam a szél zúgását,
Fák részegen dülöngéltek,
Mint lagziban a táncolók,
Duhajkodva szédikéltek.
A hegyre indultunk szekérrel keskeny, vízmosta, rossz úton,
a lovak patkója szikrázott, kapaszkodtak a sziklakúpokon.
Kigyűjtöttem kiemelt versekből szavakat,
elmondom, ettől mit remélek,
keményen kimondott, csúnya szavakból
ordas oldalon én megélek.
Mocsárszagú, meleg vízben álldogál a lápi nád,
Szél fújja a bóbitáját, körbepillant, hát mit lát.
Parnasszus csúcsára
Fel én nem mehetek,
Majd az olvasóim
Felviszik könyvemet.
Csillagporból lettünk, csillagporrá leszünk,
Ahonnan érkeztünk, oda visszamegyünk.
Ez itt a mennyország, ez a csodás bolygó,
Ne higgy a meséknek, égj, mint csillagszóró.
már nem acélos a testem, vashiányos a vérem,
nem vagánykodok már délutánonként a Klauzál téren.
karomon, arcomon szaporodnak az anyajegyek,
mint sínek mellett a rozsdapír, amikor hazamegyek.
a kutya mozdulatlanul állt, elnémult a világ,
tejfehér, sűrű köd lepte el a tanyát.
hallgatóztunk, halkan reccsent egy kis ág,
szimatolni kezdett, mintha érezné valakinek a szagát.
Gyilkosok pártja tombolt akkor,
terror rád ordítva, ütve dúlt!
Szád nem szólhatott, oh.
Ocsmány elmélete van, les,
százszor hasító karma fáj!
Vén diófa árnyékában megpihen a gondolat.
Érzelmeim játékával elűzöm a gondokat.
Nagyon régen, ötven éve ültette el az Apám,
Diójából sokszor sütött süteményt a jó Anyám.
Kis feleségemmel egy évben születtünk,
Szerinte mégis nem egyformán öregszünk.
Én három hónappal születtem hamarabb,
De ez a számítás törölve, elmarad.
Hangját nem hallottuk, csak nézett, nem szólott,
Cipője nagy volt, a ruhája lógott.
Megérkezett, senki nem várta,
Mikor elment, csak a szellő látta.
Megy mindig a maga útján,
Nem lehet leállítani.
Múltat hátrahagyva halad,
Jelenből jövőbe repítik szárnyai.