Szalai Mária
felettem
fura fény ragyog
elfáradtak
a csillagok
kicsiny kis testük
egymáshoz bújna...
hosszan nőnek
és hosszan jőnek
az éjszakai árnyak
némelyek fenyegetnek
egyesek meg fájnak
magamra húzom az esőt
takarózom a széllel...
gyere át velem
a túlsó partra
megmutatom
ott fényt húznak
a csillagok
ami
a Nap fényén is átragyog
ott levegő van...
kit elloptak
a percek
visszaadják
majd egy nap
s vele együtt
a végtelent
hamvas
könnyeid...
kikötni végre
megpihenni
nem fogni be
szeleket
se vadakat
se szelídeket
ülni a parton
csillagfény alatt...
csillagfürtökkel
ékes az éjszaka
kezed add
ne hagyj magamra
várj csak
lelkem fennakadt
egy ágbogon
ha te nem is...
vízben
állnak a fák
mintha
lábukat áztatnák
fejüket
szélnek tartják
mosolyognak
a fényben...
úgy szorítlak
magamhoz
mint egyetlen
tulajdonom
nem hagyom
hogy szétkapkodjanak
tolvajok
bolond nem vagyok...