Szabóné Orosz Katalin
Velem voltál oly sok évig,
megkeserítve életem,
hányszor sírtam ki miattad
éjjelente a két szemem.
Te, aki oly gőgösen lenézed a másikat,
megtalálod valaha a helyes, a jó utat?
Eszedbe jut egyszer is a hely, honnan indultál,
vagy feledted, mit kaptál, amíg idejutottál?
...megunta, hogy csak kapirgáljon bent a tyúkudvarba`.
Megmondta a többieknek, nem marad itt tovább,
nem látta még, és kíváncsi, milyen a nagyvilág.
Elszálltak az évek, mint röpke pillanat,
nézem a képet, min karomban tartalak.
Kissé sárgult fotó, megkopott a fénye,
mégis életem egyik legszebb emléke.
Volt egy kis falu az erdő mélyén, ott terelte nyáját egy szegény juhászlegény.
Árva volt a legény, nem volt semmi mása, csak hű kutyája és a furulyája.
Mikor megvillant a nap első sugara, elindult a legény, előtte a nyája.
Megszólalt egy bús dal, egy szomorú nóta, benne szívének mind az összes búja.
Elhagytál sok éve már,
hiányod fájó nagyon.
De nem haragszom érte,
te sem akartad, tudom.