Szabó Bálint
Nem hiszek se a csúnya, se a szép szavakban,
Nem hiszek senki másban, se már önmagamban.
Nem hiszek a régóta belém vetett hitben,
És lassan nem hiszek én semmilyen Istenben.
Fénylő csillag fent az égen,
szeretet ég a szívében.
Megmentetted életemet,
ezért írom énekemet.
Hozzál fényt a sötétlő agyakba,
szeretetet az üres szívekbe!
Lehelj éltet a halott anyagba,
gondolj rám is, ne csak a hívekre!
Kettétört szavak,
halott gondolatok.
Tagadott érvek,
amit elmondhatok.
Néma szavaid elemésztenek,
átadom magam az enyészetnek.
Csak hallgatnálak, ha volna hangod,
és csak néznélek, ha lenne arcod.
Szemeid csillagként ragyogtak,
szememet égette gyémántfény.
Szavaid szívembe markoltak,
lelkemet álomként értő lény.
Erős kötődés,
mely el nem ereszt,
magad mögött már
betett vasretesz.
Rövid az út és nagyon rögös,
a végén majd ott vár a halál.
Veled mennék, de a jel vörös,
tudom, végül úgyis ránk talál.
Szemed tükrébe fulladok
többé a Nap rám nem ragyog
feléd ezután nem nézek...