Szabó Attila (444)

Szabó Attila (444)

Született: 1969. június 23.

Népszerűség: 63 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Ős(z)i tévutak

Rezge, déli szellő felhőre legyintett,
s a parti fűzről egy sárga padra ült,
talán a tűzből, mi vágyakat hevített,
parázsnyi emlék még fényfestékben hűlt.

Tovább...

Még velünk!

Sejtfalon belül ébred a felismerés,
léte tévedése az öröknek,
világa részei kopnak és zörögnek,
hiába férceli: ez is kevés!

Tovább...

Mágikus képek

Egy fotókiállítás margójára

Az idő a végtelen teret
kitöltő semmi,
mit az értelem tud
mérhetővé tenni.

Tovább...

Az oázis

A sötét anyagból sarjadó világok
az űrtavaszban bontottak virágot,
s már hideg fényű ikonok az égen,
egy mestert dicsérve milliárd cégéren.

Tovább...

A Nap szerelme

Lángokban áll már az ég
hajnal-kék vászna,
égi pokol izzó tüzét
már nem állja földi tornáca.

Tovább...

Anyai szeretet

A féltés végtelen fonalából
sző köréd puha szeretetszövetet,
mely úgy öleli át életed,
akár a legnemesebb vértezet.

Tovább...

1717

Tavaszi képek

Kérgek alatt ébred
a hibernált élet,
éltető nedvet mérnek
a szállítóedények.

Tovább...

Ko(ó)rkép

Az olyan korban,
ahol csak a felszín pezseg,
mint erjedő borban
terjed a mérgező lehelet.

Tovább...

A hóvirág

Még küzd a tél, még remél,
s a hajnal színe még a dér,
de jégkarma már nem csikorog,
ha a derengő nap beléharap...

Tovább...

Téli tárlat

Mint tábortüzek égbe szórt parazsa,
- ha messze fénylik a füstmeleg éjben -
vagy nyári esték szentjánosbogara,
mi felizzó emlék dermesztő télben.

Tovább...

Az ősz peremén

Már csendeket festeget magára
s elmerengve sárgászöldeken
szín-foltokat varr a kopott kabátra,
és gallérgombot vöröslőbbre ken.

Tovább...

Egyenes út

Saját utad taposd,
mit benőtt ez a század,
hol gyom takarhat Napot
e jeltelen csapásnak.

Tovább...

Kánikula

Mint acélkohó mohó hőhulláma,
mikor az izzó láva
átcsordul a hideg kokillába,
úgy marnak a lángsugarak
a hajnal hűvös nyugalmába.

Tovább...

Az óriások földjén

Mikor az ember-lét
- akár a sarki jég -
a természet része még,
az egészet terhelő lábnyoma
épp akkora,
mint amit folyóparton hagyott,
s mire arrébb lépett,
már elsimították a habok.

Tovább...

A cserebogár

Bábja s a föld börtönéből
végre szabadulva,
teljesen átalakulva,
részegülten a végtelen tértől,
és vakon a vakító fénytől,
csapongva, csapódva száll,
levélről levélre jár,
míg a szárnya se bírja már.

Tovább...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom