Szabó Ágnes (csibe21)
Csak hajtsd ölembe fejed, és ne gondolj semmire
Körbezárnak falak, nem bánthat senki se
Én vigyázok Rád, legyél bárhol
Fényévekre gondolatban a bántó világtól
Csak nézlek és próbállak óvva felvidítani
Azt, mi fáj benned, messze hajítani
Rajzolok Neked az égre csillag-pöttyöket...
Csak nézem a világot
Megbújva az éjben
Fények törnek ketté
Ridegen a jégen
Fáznak a csillagok
És didereg a táj
Szélmuzsika-dallam
Süvíti hogy fáj...
Megépítelek, összeállítalak magamnak
Elképzellek Téged sziklának, pataknak
Égető, forró, dacos napsugárnak
Álmos teliholdnak, mit oly sokan csodálnak
Érezni akarlak viharos szélként
Átölelhetnél sötét, csendes éjként
Megépítelek, mint egy homokvárat
És jó lenne érezni ajkamon a szádat...
Legyek én a csend
Patyolattiszta rend
A béke
Az ég kékje
Napsugár
Erős vár
Zöld lomb
Leszakadt gomb...
Libbentsünk lepedőt
A tűző napra
És pihenj karjaimban
A félhomályban
Kispárnád leszek
Egy pihepuha mezőn
És jobb lesz mint az ágyban
Elringatlak csendben...
Te a fényben jársz, mi a Föld rabjai vagyunk,
Magunk után csak emlékeket hagyunk.
Kérdések, melyekre nem kapunk választ...
A levegő elmúlás-illatot áraszt.
Én csak Veled képzelem el
Az életet
Lopok Neked az égről
Csillag-fényeket
És elrejtem zsebembe
A Napot...
Halkan lépkedek
A sár őrzi léptemet
Vad felhők kísérnek
És nem hagyok
Árnyékképeket
Nem nézek már vissza
Dacosan ballagok
Fülemben dübörögnek...
Emlékezzünk ma,
Idézzük fel az arcokat,
Az érintéseket, a mosolyokat,
Gondoljunk Rájuk,
Kik ragyognak a Napban...
Fáj a szó és fáj a gondolat
Lelkembe gonoszul mar a tudat
Nem hallhatom hangodat
És nem lehetek már veled
Miért ver az ég engem ennyire
Miért csak a könnyekkel éri be
És hogyan felejthetném el
Azt aki velem volt és állt hozzám közel...
...kellenek az ellopott percek
...a dallamokká varázsolt tercek
...csak úgy jöttél, mint egy csodálatos csoda
...veled végre eljutottam oda
...hogy nem számít már senki és semmi
...irigy nyálgépek, de mind egy senki
...sajnos, szart kavarnak
...de változni nem akarnak...
Én csak a semmibe ugrok fejest,
És magamba döntök sok ütős felest,
Elszédülök és a fagyos földre ülök,
Nem számít semmi most, megsemmisülök,
Kísért a háború, elragad a vad folyó,
Kézen fog egy szellem és elnémul a szó,
Elgyengülök, körülöttem a néma csend
Nekem mindent, másnak semmit nem jelent...
Azt álmodtam éjjel
Hogy építek egy várat
Erőset magasat
S a tornyokban
Mogorva őrök állnak...
Ördögként születtem erre a világra
Mindent és mindenkit pokolba kívánva
Néztem a tüzet az éggel szemben
És gonosz dolgok jártak az eszemben
Gyűlöltem a napot és az emberi könnyet
Darabokra téptem minden egyes könyvet
Nem hittem a mesét nem hittem a jót
Vadul ellöktem sok szerető szót...
Egy kicsit belehalunk
Pillanatokba
De továbbrohanunk
A hétköznapokba
Egy kicsit zuhanunk
Egy kicsit repülünk
De minden pillanattal
Erősebbek leszünk...