Sweven
veres ajkam mondandója
álnok szavak alkotója
hatások meg bántószerek
nézzünk körül ki is szeret
a nap nem úgy ragyog, ahogy régen,
a madarak sem ugyanúgy énekelnek,
nem mondja már senki, hogy nem kell félnem,
hisz már elveszítettelek
Úgy szeretem én az eget,
ha kék, és nyugtatja lelkemet.
Na meg, ha borús, és hó áztatja,
aki ezt nem nézi, az bizony bánhatja.
Vagy látni?
Láttátok már a vadat megtartó erdőket?
A fákat, a lombokat s legelőket?
Láttátok már a szép mezőket?
S a szép otthont takaró tetőket?
Szerelem az, mikor úgy érzed, szereted őt,
mikor boldogan játszanál mellette tiszta szeretőt.
Vagy csak lennél a bábja, hadd szeressen mást is,
a szerelem ilyen, kifejezések nélküli fázis.
Gyere, kincsem, megölellek,
megmutatom, hogy szeretlek.
Ölelgetlek, szorongatlak,
másnak soha én nem adlak.
Alkonyat után minden csendesül,
nem szól a harang, a madarak.
Nem hallom lépteit senkinek,
egyedül lépkedek, az emberek már alszanak.
Félni, hogy szívünk megsérül.
Hinni, hogy szép lesz végül.
Tudni, hogy lelkünk elfárad.
Látni, hogy szíved bezártad.
Az élet, mint ölelő karok
Lám, a tél sosem változik,
Tavaly még december,
Idén január s február váltakozik.
Nem múlik el a tél, hideg van.
Képzeld, Anya,
Mióta élek, mióta vagyok,
A szót, hogy szeretlek,
Nem mondtam nagyon.
Hol hull a hó,
Hol sír a magány,
Hol kell pár szó,
Hol elég egy talán
Avagy miért nem szeretem
Sötétség uralkodik felettünk.
A fa előtt ülünk s beszélgetünk.
Nem várom az éjszakát,
Nem szeretem a karácsony illatát.
Bűntudat a boldogságom iránt
Sokan csüggedten ülnek,
én egyedül virradok.
Majd bűntudatot érzek.