Sükösd Áron
Kiöntöd szíved nekem újra,
fájdalmad testemen elfolyni hagyod,
én meg kamráid vérében fuldoklom.
Összeköti
független pontjaink,
mi közösen telik.
Ceruzaként hasít
lapunkon keresztül,
majd engedi, hogy
a hátrahagyott csík
ábrát mutasson rólunk.
Ha lehull az utolsó cseresznyevirág,
és én nem leszek.
Mondd, éreznéd-e még illatát,
miután elfújták hűvös szelek?
Bevetem magam az óceánba,
Hadd sodorja testem a víz,
Vad hullám kapjon ruhámba,
Tépje szét, mi haszontalan dísz.
Elveszett virágoskert lett a szívem
hol senki nem látja lehulló könnyem
csupán én élek e különös világban
vigaszom keresem megannyi virágban
Lesz még május
Lesz még szép is
Minden mi egzotikus
Egyszerre aktuális
Némán sírnak a felhők ma éjjel
gyászruhába öltözött az égbolt
lámpások égnek halvány fénnyel
egy lágy szellő virágillatot rabolt