Somogyi Henrik
Mély barázda hűvös fénye
Csillagszemmel néz az égre.
Jóllakott a Hold is, tele.
Bambán néz ránk egyik fele.
Gyere, játszunk! Fogd a kezem!
Szaladjunk a domboldalon,
Ha felbukunk, azt se bánom,
Ha kinevetsz, nem ellenkezem.
Lógó orral a nyúl ballag,
Fülén kopott, piros szalag.
Orra fázik, az eső havas,
Zsebében a répa avas.
Soványan gyűlnek az őszi felhők,
Akasztott Nap pislant le rám,
Ódába rántott agyam majd` eldől,
S mosolytól rándul megfagyott szám.
Róka űzte: nem szaladt,
Ravaszul a fűben maradt.
Farkas foga csattogott:
Nyúlhúst viszont nem kapott.
Álomba szakadt bolond valóság,
Arcodat fúrod hópehely sárba,
Pillangó zizzen a hervadt vállon,
Szisszensz, mintha nem nagyon fájna.
Ködöt sóhajtva siratja vad álmait egy rózsa,
Csipkelelkét önnön tüskéi szakítják le róla.
Vírus nem rág, láz nem éget,
Nem zúz izmom, nem zúg fejem,
Nem fanyalgom az ebédet -
Kóbor kedvem mégsem lelem.
A hétfő halovány, a remény oly sovány,
Keserű a keddem, koszorús a kedvem,
Szerdán sincs szerelem, seb lakik szívemen,
Csóktalan csütörtök, hang nélkül üvöltök,
Pusztító a péntek, könnyeim zenélnek,
Szombaton szív szakad, nem látom arcodat,
Szomorú vasárnap - köszönj a halálnak.
Egy kupacban, egymás sarkán,
Könyékkel a másikban,
Az egybetűsek büszkén, pőrén
A szavak tömegében, hová
A sors összehordta, mit
Kimondhat, ki nyelvet beszél.
Beszorultam a konyhába,
Kulcsa törött be a zárba.
Nagyon pipa lettem volna,
Ha egy szép lány be nem szólna.
A nyár fényes kacaja
fülemet nem éri,
freccsenő vízcseppek
nem hullanak rám.
A huncut felhők táncoltak az égen,
Kacagva perdültek ide-oda serényen.
S dolgukat könnyedén emígy feledve,
Hetekig nem csöppent le az égbolt nedve.