Solymi
Időtlenné vált veled minden pillanat,
Míg szerelmesen ringtam karjaid között,
Az éjjelt váltotta szüntelen pirkadat,
És idővel lelked lelkembe költözött.
Még meg sem születtem, már temettél. Pedig jogom élni.
Legkevésbé lenne szabad nekem tőled, anyám, félni.
Mondják, míg élünk, vétkeinkből tanulunk.
- De hiába...
Mert beléd esek mindig. Százszor egyetlen hibába.
Nem fűt bosszúvágy, csak elkeserít;
Míg nekem ajtót nyit,
Neki asztalt terít.
Mesélj nekem, kisgyermek az ölben!
Hiszel-e még csodákban, mesékben,
Amik igazak talán?
Megkérdezném Tőled suttogva, halkan: Boldog vagy?
Te azt felelnéd: Boldog, míg mosolyod el nem hagy.
Aludj csak, míg ragyognak a csillagok,
Aludj csak, ne gondolj rá, hol vagyok.
Álmodj kishajót, szép kertet, virágot,
Álmodj nekünk egy sokkal jobb világot.
Milyen világ az olyan, ahol nincsen igazság?
Hol becsülendő dolog az alázatos gazság?
Ahol csak a némát vádolják hangoskodásért,
Ahol a becsületest büntetik meg lopásért.