Slang Anikó
Istenem, betegség keresztje vállamon.
Felfeszített, ott vagyok Fiad mellett, mint a két lator.
De nem kérdem, hogy miért?
Mert én is, akár csak ők, megfeszíttettem bűneimért.
Lágy szellő simogatta meg arcomat,
szelíden rám édes csókot lehelt.
Már tudom, csak vihar előtti csend volt,
mert hamarosan tépett, szaggatta lelkemet.
Szívem mélyén rekedt ezer fájó gondolat.
Mikor éreztem, megállt a pillanat.
Zokogva sír fel benne a fájdalom.
Elment, akit úgy szerettem, egy gyászos hajnalon.
Ó, te új év, hozz nekünk minden szépet.
Add meg, amire vágyik a lélek.
Szomorúnak adj vigasztalást.
Hajléktalannak meleg szállást.
Édesanyán első karácsony nélküled
Ó, édesanyám, ez az első karácsony nélküled,
még csak pár hete, hogy angyalok érted jöttek.
Megkezdted szép csillagragyogásod,
itt hagytad e kegyetlen, bántó, zord világot.
Más ez a karácsony, egészen más,
a világjárvány rákötötte fekete gyászszalagját.
Megmérettetett az ember és a hite,
vajon a betlehemi csillagot viharban is meglátja-e?
Ó, napsugár, mi simogatod arcomat, egy kéréssel nézlek,
könyörgöm, vidd el hozzá fáradt, tépett lelkemet.
Simogasd meg beteg, fáradt testét,
add fénykezed, simogasd meg, mintha én lennék.
A táj csendesen elszenderedett.
A fák végleg lehullatták leveleiket.
S ebben mély, komor gyászban kél új remény.
Hogy csak szendereg! Az élet mélyen benne él.
Az emlékek, mint sárgult levelek az élet fáján.
Lengnek, kapaszkodnak erősen őszi elmúlást látván.
Aztán megadón lehullnak, a szív eltemeti őket.
Egymásba fonódva, csendesen szenderegnek.
Isten éltesse sokáig
Szívünk ünneplőben, nemzeti szalaggal átkötve.
Isten szent áldásával ki van az hímezve.
Mindazok lelkének gazdag szépségével,
Akik itt éltek az elmúlt hétszázötven évben.
Nehéz idők rögös útját járom.
Túl sok az eltemetett, meg nem valósult álom.
Még lefényképezte lelkével a tájat,
az utolsó naplementét, amit itt láthat.
Az ember élete fejezetekből áll, miket megél.
S egy fejezet itt most számára véget ér.
Anyám megsimogatta nagyanyám fejfáját.
Elsírta szürke hétköznapok minden bánatát.
Látszott rajta valami végtelen béke, megnyugvás,
mintha hirtelen visszakapta volna ködbe veszett múltját.
Békés csendben gyúlnak a gyertyák sorban,
lángjaik az élet szép táncát járják,
imák milliói szállnak az égig,
s egy napra leköltözik a földre a mennyország.