Simoné Eszter
Ingadozik a létem.
Hol lent, hol fent.
Tűnődöm a múlton.
Gondolkodom a jelenen.
Ugye tudtad, apa, mikor megfogantam, hogy szívünk egy lesz és együtt dobban.
Mikor világra jöttem, és láttam csillogó szemed, tudtam, hogy tehozzád
Születtem.
Egy angyal jött hozzád, hogy szeresd őt mindörökre.
Nem fogsz bennem csalódni, apa, hisz ezért születtem!
Fogd meg a kezem, és vezess egy életen.
Ha volna varázspálcám!
Varázsolnék minden embernek
Boldog Új Évet,
Békét, boldogságot, feje fölé tetőt.
Terített asztalt, melegséget
Halkan szól a csengő, hó fedi a tájat.
Kitárul az ajtó, bent gyertyafények égnek.
Karácsony angyala szeretetet hozott.
Szálljon rátok béke és sok-sok szeretet.
Forgatom tollam, és nem tudom, mit írjak neked.
Csak annyit kérek, olvasd, és ne ítélj meg.
Minden sorom, mit írok neked.
Fejemből és a szívemből jön nekem.
Te vagy a múzsám, és hozzád szól minden versem.
Gondolatok néha visszajárnak.
Így most merengésbe elhallgatnak,
átölelnek kósza álmok.
Mosoly ül arcom szegletére.
Határtalan gondolatok csodálatosak.
Újraélem régmúlt életem.
Eszembe jut oly sok emlék.
Az éj sötét és csendes, az
órák járnak tipegve.
Vágyaim rég alszanak,
csak a szél suttog az éjben.
Tudod szívem megérezte,
mért is nem beszélgetsz
már annyit velem.
Nem kellenek a kifogások,
én némán felelek.
Egy bús éneket dalol a szél.
Itt állok és fázom...
Megtört szívvel hallgatom én e dallamot.
Hiányos az érzés bennem,
mélán nézem a sárguló leveleket.
Fáklyaként lobbant bennem fel az érzelem.
Fogtam kezed, és égette szívemet.
Öleltél, csókoltál, és én olvadtam, mint a jég.
Jöttek gyönyörű hónapok, napok,
Azt hittem, nincs már semmi baj.
Ha megszáll az ihlet, nem engedem el.
Hadd sodorjon gondolataim szárnyán.
Alkotom gondolataimmal verset.
Átélem szívemnek minden gondolatát.
Most utadra bocsájtalak, fiam.
Álom, mit megálmodtál, út,
amelyen lassan indultál,
remény, mely végig elkísér,
erős légy, fiam.
Lassan meghal bennem minden.
Nincs már körülöttem semmi, csak egy
üres tér, és én a közepén.
Forgok körbe-körbe.
Mintha még sosem írtam volna.
Itt ülök az asztal előtt, reszket a toll kezemben.
Értelemmel küszködő szavak.
Szívem ritmusa dobban.
Érzem, hogy most birkóznom kell a szavakkal.
Megsérült ez a világ s benne a szeretet.
Tudjátok, hová tartunk, emberek?
Kihalt a szívből minden, ébredjetek!
Elmúltak a szép idők, mikor még szerettük egymást, emberek.