Sentido Verde
A gyenge ember megjátssza az erőset,
Ő mindig csontot kap az élettől... Velőset.
A gyenge embernek semmi se fáj, sose fél,
Csontok csikorgása közt is remél.
Ott álltam egyedül démonaimmal szembe`,
s azt láttam, ki a biztonsági kamerát karbantartotta.
Egyszer volt - régen tényleg volt-
Egy szép kis gyár, hol sok mackó robotolt.
Olyat kaptok, mint még soha, egy srácot,
ki túl mostoha ahhoz, hogy fiatok legyen,
mégis ott lesz mindig, minden helyen,
amíg csak léteztek, lesz néktek fáklyátok a sötét alagútban...
Oly szép is lehetne ez a szent ünnep,
éghetne gyertya a karácsonyfán,
drága, kis kicsiny karácsonykám,
fent csak ördögök ülnek.
Balsors ne keserítsen soha el,
Onnét út nem vezet, csak lefele.
Az én kincsem az, mit kinccsé teszek,
egy szó, egy gondolat, egy apró tárgy,
egy emlék, egy pillanat, bármi lehet.
Miért van, ha nincs?
Miért nincs, ha van?
Semmiféle kincs
ebben a barlangban.
Hatalmas óceán
közepén pici sziget,
tejszínhabbal fedett,
békés, csodás liget.
Se boldogság, se ömlő vér
nem kell már nékem,
szívemet takarja ködlő éj.
Remegő kéz, izzadt tenyér,
Zakatoló szív, futkosó agy.
Démonok beszélgetnek bennem,
Ilyen, mikor saját elméd cserben hagy.
Réges-régen egy kicsiny falu legpiszkosabb helyén
találkozott egymással a sör s a zsíros kenyér.
Kicsiny kocsmácska volt, tele szeméttel,
itt beszélgetett a sör a kenyérrel.
Van belőle édes, van belőle keserű,
Van úgy, hogy bonyolult, van, hogy egyszerű.
Van akinél kinn áll, van akinél bujkál...
Nincsen kenyér, üres a gyomor.
Mondd, mit tegyek, kedves nyomor?