Selmeczi Anna Lilla
Egyszer egy nap bálba mentem
egyedül, senkit sem ismertem.
Mindenki arcát maszk takarta,
egymást felismerni senki sem akarta.
A szivárvány végénél állva
Vajon rátalálok a csodára?
Vagy találok egy kövezett utat,
Amely csakis előre mutat?
Az élet egy körforgás,
De ez talán hazugság.
Mindenki változik.
De mondhatnám máshogy is...
Hiába minden álszentség,
A kis állat, mi bennem él,
Már egy ideje lassan felemészt.
Sötét szomorúfűz hajlong csendben
A zajtalan szürkületben -
Fekete ágaival simogatja
A szürke földet, súrolja.
Feketén-fehéren
Egy falfestményben
Szürke emberek laknak.
Húsvéthétfő reggelén
Felébredtem. De szemem még csukva.
Jönnek az öcséim sugdolózva.
Próbálnak lépkedni csendesen,
De már tudom, mi vár rám odalenn.
Hogy miért nem kéred,
Nem kérdem,
Hogy visszakérjem
Az elveszett időt.