Sárosiné Mikó Ágnes
Sétám során a kertemben
csupa csodát látok,
feldicsérni ezt szavakkal
nincsenek határok!
Befogad az erdő,
lassan elszendergő,
búcsút intnek nyárnak
széllel lengő ágak.
Kórházi szobánkban nagy műtétre várok,
fájnak sorstársaktól Istent káromlások...
Csak úgy csöndben elmélázva...
Gondtalan perceim
Csendes őszi délutánon
szőlőfürtjeim gusztálom,
ülök dús lugasa alatt,
múló időm lomhán halad...
Élni sem bírok én Napnak fénye nélkül,
búbánat nyomaszt, és lelkem beleszédül,
mikor ha beborít szomor eget felleg,
ordítani tudnék, komolyan szenvedek.
Felénk egy családnak akkor jön több össze,
mikor a rokonság munkát rak közösbe.
Itt a csók!
Júniusi hőhullám,
leizzasztó délután,
kutyám lábamnál hever
képén vigyor-jókedvvel!
Szívemet szabadon szélnek kitárom,
várostól távoli békés világom,
természet erejét testembe zárom,
te romló, rút világ, kizárlak mától!
Hűs hajnal újra kertemben talál,
frissítőbb ennél nem lehet... talán.
Tengerünk, hullámzó Balaton:
örülünk sok-sok szép emléknek,
párommal ott töltött napokon
ért élmény, boldogság temérdek.
Kicsiny kis asszony volt jó anyám,
ám a szíve, az nagy volt!
S hogy nekem jövőmben jobb legyen,
özvegyen, egyedül harcolt.
A boldog anyuka
Borsószem magocskát
fektettem az ágyba,
Földanya langy-puha
párnát tett alája.
Ha lenne koromból gömbölyűszép száz év,
nézhetnél akkor is szerelmesen rám még,
s az ezernyi ránccal is kedves arcomra,
ha rajta nem múló mosolyom ragyogna,
és hangom hallatnám varázsos énekként...
70
Szülinap, kellemes bódulat,
pezsgő a fejemben jól mulat!
Megéltem immár a hetvenet,
örömöt jelent ez lelkemnek!
Mici éji éneke
Mici, mikor unatkozik,
énekel a Holdnak.
Azt dalolja: - Virradjon már,
jöjj el hamar, holnap!