Sarkantyus Nikolett
Fájó szívvel emlékezünk
azokra, kik már nem lehetnek velünk,
de mikor feltekintünk az égre,
tudjuk, még ott vannak nekünk.
Család
Soha ne felejtsd el
a szülői házat,
hol édesanyád és édesapád
a karjaiba zárhat.
Nem tudom, most mit írhatnak,
hogy is kezdjek bele, az élet,
mint egy hullámvasút,
egyszer fent, aztán lent.
Lassan elmúlik a nyár,
helyébe lép az ősz,
a forróságot felváltja
a rideg, zord idő.
Elmúlik a napsütés,
borús lesz az ég,
a természet is aludni tér.
Lassan már nem tudom,
hogy kell verset írni,
a rímeket nem tudom
egy mondatba szedni.
Hosszú, hosszú idő óta
csak arról ábrándoztam,
kiszabadulni megszokott
életemből, és elindulni a
nagyvilágba.
Balesetek!
Úgy gondoltam, ma
komolytalan leszek,
vicces verset írok,
leírom, mi esett meg velem.
Szabadságharc
Kardok, puskák csattogása
töltötte be a teret,
március tizenötödike a
magyarok ünnepe.
Ez az ünnep a szabadságharc
napja, sajgó, fájó szívvel
gondolunk eme napra.
Telnek, múlnak a napok
év eleje óta, gyorsan szállnak
a percek, siet az óra.
Az idő, mint egy sasmadár
repül szelek szárnyán,
visszafogni nem lehet, csak
hozzászokni tán.
Magányos estéken
néha arról álmodom,
testem s lelkem jár
egzotikus tájakon.
Nemsokára itt a farsang,
a vidámság ünnep,
színes jelmezek, karneváli
hangulat mindenfele.
Lassan itt a tavasz,
melegszik a levegő,
virágokkal teli a mező.
Napsugár megcsillan
a növények levelén,
lassan ébred a természet,
amely álmából csak
ébredezik még.
Nem olyanok a telek,
mint régen voltak,
mint mikor gyermekkorunkban szánkóztunk a hóban.