Sade Nagy
Egyedül sétálva, régi rockzenét hallgatva
puszta sivatagban, valahol Texasban.
Elveszve vagy keresve, vagy az sincs, ki meglelne.
Céltalanul menetelve üres fejjel, láncon múltat cipelve.
Csörgő hangja nem nyugszik, hangosabb,
majd porlepte, mi újra kétségbe ejthet.
Mindenki megy az eltervezett úton,
egy `A` terv, melyet e világ rendelt s rendel.
De nekem van egy mellékutam,
mit nem elegen értenek, de ez a mai értelem.
Mi ez az érzés?
Ijesztő, mégis nyugodt. Mintha üresség töltene el, nem magány.
Mintha távolabb lennél tőlem már.
Rozoga testem nehezen bírja,
Kevés az idő, de még ki kell, hogy bírja.
Félve, élve térdre késztet lassú sóhaj, kérlek, ébredj.
Fáradt testem, elzárt lelkem, halk beszédem, sosem éltem.
Tépj szét. Szedj szét.
Majd rakj újra össze. Aztán kérlek, hazudj nekem.
Nincs semmi ötletem, csak rajtad agyalok.
Próbálok írni, de csak rajtad kattogok.