Ruszka Zsolt
A rétről épp most szállott fel a pára,
egy kisgyerek ehejt mászott fel a fára.
Istent láttam az úton, éppen fotózott,
tömbházakról készített pillanatképet...
Öt éves lehetett, nagy esőkabátban,
élete első sétáját rótta egyedül.
Mintha Exupéry kis hercegnője volna,
ki egy másik bolygóról csak úgy idekerül.
Magányosan áll fenn a domb tetején,
idők kezdete óta terítve az asztal...
Homokba írom levelem neked,
az sem biztos, hogy egyszer megleled.
Paplak mellett lakik Füles,
plébános úr nagyon ügyes,
mise után kap reggelit,
még szabadon is engedik.
Kavicson járva mezítláb, téged kereslek,
fájdalmam nem érzem, hisz szeretlek.
Korán reggel öreg néni fejkendőben sepreget,
diófáról a fakopács éppen neki integet.
Vezekeltél elég sokat, békédet nem lelted,
egy reggelen Isten szava érintette lelked.
Ki kell ábrándítsalak magamból, kedves,
jobb, ha megmondom, szeretni nem tudok.
Sétáltam, amikor hirtelen
rám köszönt barátom, nincstelen.
Mivel rég láttam, örvendtem nagyon,
pedig az éjjel kinn hált a fagyon.
Merengve sétálok, jobbra egy temető,
fakopáncs hangját hozta közelebb a szél.