Ruszka Zsolt
Ó, te egyszerű, fából készült seprűnyél,
melletted az ember holtbiztos, nem henyél.
Munkára fogod azt, ki a házban lakik,
kezének melegét hordozod úgy hatig.
Baleset
A minap korán reggel megbotlott a Lola
mérgében, mert tegnap elfogyott a Cola.
Fájdalmában hirtelen ordított egy nagyot,
kutyája ijedtében lábába harapott!!!
Szeretném a fát fának is látni,
De szemeimet köd borítja még.
Önmagam is úgy kellene látnom,
Ahogy Isten engemet is néz.
Egyedül vagyok a négy fal közt, a csend szinte fojtogat.
Emlékeim közt megjelent egy kép, a feleségem mosogat.
Majd rám mosolyogva, beletúrt a szép, göndör hajamba,
ó, egek, miért is kellett nekem benéznem magamba?
A "ne vígy minket kísértésbe" ezer százalékból férfiember írta,
gondolj Odüsszeuszra, ki a kötelek szóritását épp hogy kibírta.
Szólás szabadsága fontos dolog,
feleségem pont emiatt dohog...
Besoroztak, babám, adj nekem egy csókot,
idegen földön fogom kapni ezután a bókot.
Ki tudja, látjuk-e még mi egymást is valaha?
E képet nézve
Letűnt korok emléke jutott az eszembe,
Tündérek, koboldok, sellők, óriások,
Szirének, nádi manók és hableányok.
Virradt léptek kopogtak a járdán,
hajnali misére megy a káplán.
Pislákol az örökmécses fénye,
Ő az, aki minden ember őre.
...a templomban lévő kárpitot,
mint tetted fiaddal, Jézussal akkor ott,
s éjszaka fényesebben ragyogtak égen a csillagok.
Erdő mélyén, ott, ahol a szél lakik.
Van egy tisztás, fehér fénye megvakít.
Egyszer, egy nap, út nyílik a fényen át,
láthatod a reménységnek templomát.