Rozványi Dávid
Egy krisztusszobor az út mentén
áldón emeli a város fölé kezét,
holtakat őriz, és néz az élők felé.
Egy kislány szobra (Szolnok, Kossuth tér)
A férfi és a nő hangjára
A férfi hangja:
Egy kislány szobra, névtelen
fiatalságát örökre őrzi a fém,
s mellette te, egy nő, hús-vér.
Hogy nőnek születtél,
véletlen talán,
de ha akarod: sorssá teheted!
Van, hogy az embert haragja hajtja,
mit a világ s a másik ember ellen érez,
de egy sem oly keserves, mit önmaga szívébe döf:
menni előre, nem tudva merre, futni céltalan,
Istent s Törvényt tagadva, reményt elhagyva.
Ne vegyétek el tőlem az éneket!
Ne vegyétek el tőlem az éneket,
hagyjátok meg nekem a harmóniát,
a közös szívek dallamát,
hadd legyen mégis reményem
az igazban, a nemesben, a szépben,
kísérjen el dalotok egész életemben,
húsvéti reményben, karácsonyi örömben!
Igyunk azokra:
akik élnek,
akik meghaltak,
akik itt vannak...
Kívánom Neked,
hogy szívedben szeretet legyen,
s az élet szeretettel
feleljen Neked.
hogy hű szíved
hűségesre leljen,
igaz szavad
az igazhoz vezessen...
Nézd a csacsikat,
hagyd a gondokat,
nézd meg, e koma
mily vígan rágogat,
sohasem válogat,
ízlel kórókat,
s jöhet az eső, jöhet a szél,
sosem hallasz...
A szerelem birtokolni akar, a szeretet adni,
a szerelem önmagát keresi, a szeretet a másikat,
a szerelem türelmetlen, a szeretet türelmes,
a szerelem a "most"-ra gondol, a szeretet az "örökké"-re,
a szerelem önmagunkba zár, a szeretet világot ad nekünk,
a szerelem lángolás, a szeretet izzás,
a szerelem a vágy, a szeretet a boldogság...
Egy új nap új reményt ígér,
hogy boldogságban megáll az idő,
hogy beérik a teljesség,
hogy tündér-éned égnek száll,
de a "ma" csalfán csak elveszi azt...
Add vissza, Uram, nekünk
a karácsony ünnepét,
mit eltakar a talmi csillogás...
Merj élni, éld a percet,
éld az örömöt, éld a bút,
ne félj semmitől,
mert csak az élet éltet,
s csak a lemondás a halál...
Búcsúáldás lányomnak
Mikor azt mondtad,
útnak indulsz
messzi földre,
idegen országba,
mert hív a tudás,
hív a messzeség,
büszke voltam rád,
ahogy gyümölcsére...
Furcsa lépcső a szerelem,
hisz a semmibe vezet:
amíg járod, azt gondolod,
nem ér véget sohasem.
Emlékszel még? (1956. Tiszaörs)
Emlékszel még?
Kérdezem tőled,
pedig nem is éltél,
vagy csak kisgyermekként:
nem őriz tudatod emlékeket.