Ross Satyr
Kétszáznyolcvankét történet jött össze,
a háromszáz sem volna innen messze.
Ám csituljon, ki eddig követett:
lesz majd talán egy kötetlen kötet,
hogy mondandóim még tovább terjessze.
Pár kurta nap még, s meglehet,
keresnem kell egy szegletet;
rokon
okon
Nem túl messze Aligától
felépült a tavi tábor:
sátorban él, aki bátor.
Megfosztva a rabigától
s bármi mástól, ami gátol,
egy krokodil taligát tol;
tartalma egy maligántól
túltelített aligátor.
Széldeszkáján érkezik a dicső cseh vitéz:
egybenyak és kigyúrt kockahas,
kevés híján két méter magas,
kis járművét partra húzva lassan körbenéz,
reméli, hogy duelluma nem lesz túl nehéz.
Hírneves volt dédnagyapja,
erő szakon doktorált:
vasláncokat szétharapva
koptatgatta fogsorát.
Leendő esküszegőknek
Az örömapa nyakkendőt kötött,
az örömanya kosztümben feszít,
és látom büszke kettejük mögött
az örömcsalád vidor tagjait.
Pompás leány a szöszhajú Zsanett,
bár az ízlése némiképp eretnek.
Hódol a balti szépítőszereknek:
púdere litván, ajakrúzsa lett.
Barátnőm volt, majd később múzsa lett.
Más céllal ír minden költő:
hőskölteményt, sanzont, verset,
van, ki jobbat, s mint én, nyerset,
van vers, mely csak helykitöltő
szerzet.
Van, hogy a tájat napfény önti el,
s még árnyék sincs a fényforrás alatt,
mely égi útján úszva elhalad:
ha akkor jársz ott, mikor épp delel.
Kis novellák, kurta esszék,
rövid versek híve vagyok,
regényt írni nem szeretnék:
talán így is nyomot hagyok.
Megtudván, hogy hónap végén
megnyílik egy rég várt tárlat,
a kisváros korongosa
formázott egy fajansztálat.