
Rimanóczy Ildikó
Forrongó felhők alkonyi tánca,
fénylő madarak bús-boldog násza,
égi kavalkád festi az örvényt,
más menedék nincs, tudja a törvényt:
csak együtt, csak össze, már sose szét,
így cselezed ki a vércse szemét.
Mikor ünneppé lesznek mind a hétköznapok,
új szárnyakat kapnak a fáradt őrangyalok,
nem zavar eső, nem bántja bőrömet hideg,
már nem érzem súlynak, amit vállamon viszek.
Éjjeli kékben
fürdik az éden,
száz kicsi csillag
fényeket önt,
sok pici bársony
száll piheszárnyon:
zúzmara repdes,
tél beköszönt.
Utolsó rózsádat kertedből add nekem,
hadd hirdesse még, hogy volt egy szerelem:
érzés, amely nappalt bár sosem láthatott,
de éjjelente, ó, mennyit álmodott.
Újra futok! Istenem, újra futok!
Meglásd, az olimpián is indulok!
Az élet velem még mindig oly kegyes:
nem adom fel! Már futok, szívem repes!
Víg szüreti dombok árnyékba dőlnek,
s míg hordóidba csurran a színarany,
a hegytető, lásd, kopár, virágtalan:
felfal mindent a földillatú tőzeg.
Ma megint ugyanúgy indulok az útra:
virággal kezemben minden évben újra...
Ha egyszer még ez életben visszajössz,
tudnod kell, hogy vártunk rád nagyon,
ne szólj semmit, csak vedd le a kabátod,
s mosolyogj e buta kis dalon.
Színes álmaim mikor nem találnak,
csendjeimre foltot ír a bánat,
s mint a napsütötte falakra árnyak,
holnapunkra csillagok vigyáznak.
Falunap Szilágypéren
Hársillatú nyár szállong a lombokon át,
susogva terít hajunkra fénykoronát,
úgy tér ma vissza e kis falunak népe,
mint áradó folyó ölelő medrébe.
Emlékszel, milyen a hajnal itt, Nagyváradon,
mikor az első napfény simít a válladon,
és lopva oson fel majd a szőlőhegyekre.
Mondd, emlékszel még az itthoni reggelekre?
Azt mondják: ne adj a kecskének kéket!
Miért, én nem szerethetem a szépet?!
Tele tőgyem már a zölddel,
feldobnám egy sütőtökkel,
de oly zsenge még a szára,
és a boltban nagy az ára.
Hűvös volt a hajnal, s ő már dolgozott.
Fejét ölébe hajtva ült a híd alatt,
hajában masni, kék szalagja kopott,
és vékony ruhája térdénél felhasadt.
Maradj! A szív, ha nem dobban, megreped,
még nem késő, hadd lobogjon életed!
Indulj el, fedezz fel új világokat:
hagyd, hogy elvigyen bárhová a vonat,
talán elbűvöl az Adria bája,
s csendben ringat Velence gondolája.