Ricza István
Tudjuk, csibeiskolába
minden tyúk járt kiskorába`.
Tanultak is tíz-tizenkét
különféle vészhez leckét.
Házakon épp csak csurran a jégcsap,
ház tetejét is a hó lepi fent.
2006.
Elmúlt már öt évvel több, mint negyven,
itt vagyok, akárcsak hatvanegyben,
és bevallom, számomra Mohács a
vándorútnak fontos állomása.
Míg odakint az apánk a havat takarítva lapátol,
bent anya azt lesi, hogy kész van-e már az ebéd,
én a tesót agyalom, csak ezért ki ne kapjak apától.
Fenn, nézd csak, az angyalok ágyán
egy párna talán kiszakadt.
Büszkén magyarázza a bátyám,
mert ő sose mond igazat.
Angyalok óhajainkhoz
tán odafent felügyelnek,
és örömünnepet így hoz
édesanyáknak a gyermek.
A jércesült
Kisfiú lakhelye Ráckeve.
Nem tudjuk, mi volt a srác neve.
Anyjától értesült,
hogy kész a jércesült,
s megcsípte nyelvét a pác leve.
Kész csoda várja, ki most kitekint,
hópihe szálldos alá odakint.
Itt az örömteli évszak, a tél.
Gyertek elő, Feri, Julcsa, Adél!
Volt az ötlet, jött azután a szándék:
Kell idén egy vers, ami szép ajándék.
És megírtam, most a fenyőfa mellett
ennyire tellett.
Régi karácsonyi emlék:
Friss tea, vaj, puha zsemlék,
reggelit adnak eléd,
s tarhonya hússal ebéd.
Valahol, Borsodban
megbúvó faluban,
a konyhaasztalon
egy gyertya fellobban.
Írjam-e azt le, milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák?
Szebb lehet úgy ez a vers, végülis épp ez a cél.