Ratting Fanni
Nagy szívednek kicsiny ablakán
Lestem, miként vagyok kabalád,
És ezt megőrizni akarván
Nem kértem kettőnknek balladát.
Minden a helyén volt. Csak köszönni jöttél,
Hogy felbolygasd újra lelkemnek a rendjét.
Nem bírta el hiányod súlyát a kötél,
S most itt hever szívem a padló közepén.
Válaszút küszöbére érkeztünk,
Ez lesz tán a mi végleges vesztünk,
Időnk ilyen sebesen nem fogyna,
Ha nem sohát mondok, hanem, hogy ma.
Újra beköszönt a fagy,
Elbúcsúzom, Kedvesem,
Úgy szerettelek, avagy
Hiányod oly keserves.
Tudod te, hogy mi a történetünk?
Csak egy lerágott csont, semmi egyéb.
Elidőzöm még az Ősz rejtekében,
Ebben a kis házban, kis ablakokkal,
Melynek oly hatalmas az üressége,
Mint rút szívemben minden alkalommal
E keserédes kín, ha rád gondolok.
Éjjel nyíló rózsa voltál,
És reggel nyugvó nap nekem,
Tündöklőbb bármelyik holdnál,
Nyitva tartottad két szemem.
XXII
Ahogy beletúr barna hajába,
Újra érzem a Tavasz illatát,
És azt, hogy nem születtem hiába,
Még, ha időnként üldöz is magány,
Mert együtt fakasztott rügyet szívünk,
S lelketlen távolság hoz hervadást,
De a Tél nem hagyta, hogy veszítsünk...
Kezem szívem ritmusára remeg,
Tudom, testem is épp olyan beteg,
Mint fejemben a mű gondolatok,
Melyekbe nap mint nap belehalok.
XX.
Kábaságon át nézem, hogy alkonyul,
Hallatszik, ahogy szívem összeszorul,
És minden halott hibám rátornyosul.
Tudom jól, hogy szíved a rozsdás lakat,
És a kulcs minden egyes szavam, tettem,
Csak előbb le kell rombolnom a falat,
S e kérdés kínoz, hogy benned vagy bennem.
Mára fehér minden zavaros álom,
Melyben a hollószínű éj a párod,
Míg a felkelő napot olykor bánod,
E gondolat egyben szélcsend és zátony.
Nem vagyunk egymásnak, csak rozoga bitók,
Bőszült szívű, minden szentet megtagadók.
Hallja, látja bárki, hogy feltámadt a szél?
Az ember süket és vak, míg boldogan él.
Ma egy cseresznyefát láttam,
Gyermekkorom újraéltem,
De hamis kép előtt álltam,
És mégis valósnak véltem.
Az én szívem volt gyomos kert,
Éltem pedig a búbánat,
Hittem, mindenki haszont les,
Sötét lelkemben gyúlt fáklya,
Hiszen beférkőztél ide,
Mint kinek saját tanyája,
Mély vágásból lett, beforrt seb,
S izzik hajnalfény parázsa.