Ragyina Nikoletta
Hosszú fenyők dús keblét
már befedte a hó.
Kristályos pihék sűrűjén
szalad át a nyúl.
Angyalszárnyon érkezett
karácsony ünnepe,
Gyorsan iszkol tova,
búcsút int december.
Egy kicsi szikra lángja ékes,
Ébred lelkünk érted - vélem
Új értelmet nyert veled a szó,
Ne múljon varázsa, hisz rólunk szól.
Megjöttek a téli fagyok,
zúzmarásak a fák.
Fagyöngyök a parkok mentén,
szendén tekintek reá.
Nem ölel át két karod,
távolinak tűnő ábránd.
Hogy miért is hiszem?
Mert a lelkem vágyik Őreá.
Téli tájon, téli fákon
csípőt rezzent
ákombákom.
Milliónyi hópehely
kavarog a fákra fel.
Csillannak rejtetten a fények,
Ezernyi érzés - szavak - erélyek
Óvón csendül lélek húrjain,
Hulló csepp elborítja ajkaink.
Álmos még a hajnal,
odakünn csepereg,
szerelmes szívem
csak rajtad tekereg.
Aranyleplű napsugár
szerelmes-őszi fényben.
Pihentetőn reá csorog
a búcsúzó falevélre.
Indián nyár
Nézd, mily szép az őszi nyár,
virágok felett ihol dongó kószál.
S amíg a leveleken színes álom ébred,
friss illatú cserje néhol még zöldell.
Októberi zöld liget,
nézd a tenger színű
kék eget!
Tovaszálló kikelet,
egyre csak merengek.
Széjjelszóródó,
nedves, pici csillag
zöldjét levetve
színpompában gazdag.
Lenyugodni térő,
vörösben izzó nap
aranytérnek közepén
rózsabokron hajlong.
Légy tavasznak virága,
mikor ébredő a természet,
gazdagságát nyújtja neked,
fogadd szívedbe, hisz őszinte.