Putterer Magdolna Léna
Én szerelmesen szárnyalok
Át lélekromokon.
Boldogság szárnyal énvelem,
Mit még meg kell szoknom.
Szeretlek.
Szárnyalok veled
Szerelemnek szárnyán
Titokban, nesztelen.
Szikrázik égbolt, nyári meleg lángot gyújtott idelenn.
Fáradt fejemet a még tegnap emlékei izzadságként gyötrik,
Nap barnította orcámon verejtékként sétálnak.
Szobámban oly nagy a hőség, levegőtlen légtér,
Szám szótlanul szomjazik, tikkasztó hőség lényemet öli.
Sziklával szemben a patak ereje gyengül, nincs kitartása. Folyás üteme lassul,
Folyamatosan fuldokolnak fák, levegőért kapkodva hullatják lombjukat. Halódnak ligetek.
Izzik a lég, tüzes pokollá vált az egész világ. E folyamatot emberek gerjesztették.
Virágok helyén szenny nő, s hulladék. Földnek odalenn
Háborgása nem csillapodik.
Kinyitja kocsmaajtót résnyire.
Hallja, valaki kiáltja:
Kocsmáros! Hozd a pálinkát, az angyalát!
Ma magamban mulatok. Tán nem bűn, s mindez még megbocsájtható.
Bánatom miatt nem te vagy a hibás.
Hol egy barát, ki megosztja velem örömét, bánatát, s rám is figyelő?
Élet a legjobb tanár...
Megdobnak kővel, dobd vissza friss kenyérrel, mondaná az Úr.
Mikor majd sorskönyvből olvassa az életemet
Egy nap, valószínű, változtat véleményén.
Kell az átalakulás,
Míg ég kék.
Földön oly rég nem sárgulnak búzatáblák,
Nem aratnak.
Zúgnak zugok.
Érezni, érzelem énbennem gyűlik,
Varázslata véremben lüktető,
Vágyakozva magasba csap,
Szüntelen szikrázik.
Sötét most felleg,
Lég levegőtlen,
Torokszorító körtánca.
Jött villámsebesen...
Boldogságot, hogy elérjem,
Hagyom, sors repítsen.
Remény tekintete van rajtam.
Szívem ver ütemesen.
Életet élni
Egyszer mindennek vége lesz, nem fáj többé sajgó sebünk.
Lényünkből lelkünk fáradtan hagyja el testünk anyagát.
Mára már megfakult,
Gondolatomban múlt, de ma mégis nekiindult.
Emlékek előttem szállnak zajtalan.
Most magam előtt látom őt, s a lágyan ringó búzamezőket,
Közülük kikandikáló kéklő búzavirágnak orcáját,
Piros pipacsok pillantásainak érzem varázsát.
Sérült sérelem,
Szükséges, szükségtelen,
Szavak küzdenek föld kerekén
Ígért ígéretekkel, tűrte
Visszafogott őrületet, amelyeket
Tépne tövistől.
Én megmenteném, mi megmenthető,
Mit becsülök.
Még van alkalom,
Mert ha dől hegytömb,
Súlya alatt szétdől lét, mint kártyavár.