Putterer Magdolna Léna
Anya leszek
Ábrándozva elképzeltem,
Milyen lesz majd hajad, szemed
Színe, hogyha megszületsz - Te,
Életem értelme.
Esik eső
Esik eső, szilaj szél dúl-fúl.
Mi lehet ott a felhőkön túl?
Szelíd szóra vágyik a nagy világ,
Melytől szívekben a fájdalom enyhül;
Milliók küzdenek reménytelenül,
Ifjú test, mint aggé görbül: - Szólj hát!
Testrész-soroló
Ez itt az okos feje,
Két oldalt fülel füle,
Emitt néz két szép szeme,
Szimatol orrocskája,
Fal, kacag pici szája...
A te szíved alatt
Vert, dobogott szívem,
Otthonom, a fészkem
Voltál ezalatt...
Kezemben nincs virág, édesanyám:
Szívemben szeretetvirág nyílt, ontja...
Egyensúlyát vesztetté vált a világ,
Mérgesen mozog minden a talp alatt,
Mennybolton a Nap duplájára dagadt,
Tikkad tudat, terjed a haragosság...
Bánatosan int búcsút az óév,
Ő tudja jól, e Földön nem lesz öröm,
Kőkönny kopog kövön, amint újév
Átlép küszöbön: közel jön, köszöntöm.
Megérett idő arra e Földön,
Történjen valamiféle varázslat,
Csoda; a világ meg kell szépüljön,
Hisz oly rég ösztönt, állati vágy rángat...
Szürke ködfátyol borult a tájra,
Hó hull sűrűn, a kályhában tűz lobog,
Öröm, szeretet szállt minden házra,
Megnyugodtak a lelkiállapotok.
Megnyílik a föld, mélyül a mélység;
szélesedő szakadék szélén állok,
visszatartanának lidérces, álnok
ábrándok - meghátrálnom őrültség.
Mennyországba ők pihenni tértek:
belefeledkezem emlékeimbe,
melyek előttem mind megjelennek,
bölcseletek visszacsengnek fülembe.
Éji égbolt alatt elmerengek;
megigéz, megbabonáz az égiszem,
melyben fényes fényvirágok nyílnak,
esténként ezüstcsillagként ragyognak...
Nézted már a Magyar Tenger,
a Balaton smaragdzöld szemét,
mikor szelíden néz - ember?
Momentán, mint az éj, oly sötét,
vad vízfodrával takarja
el lelke mélyét, mi misztikus,
ám ámulatba ejt bája;
csodálja költő, filozófus.