Pothurszky Géza
Seress Rezső a Szomorú vasárnap zeneszerzőjének ajánlva (Evokáció)
Nem várlak többé már, imádott kedvesem,
Szívemből elkopott az a bús szerelem.
Még egyszer kinyitom a sárgult Bibliám,
Utószor mondom el teérted az imám.
Többé már nem hívlak, és nem vársz már te sem,
Hiába rejtem el, könnyes lett a szemem...
Meghalt a szerelem.
Farsangi (fals hangok)
Nyakamon a báli szezon,
bálba hívott a haverom,
Bálkirályi címre hajtok,
táncolok míg belehalok.
Itt nincs villany, se csapvíz a házban,
a gémeskút vedrét zörgeti a szél,
homályt éget a petróleumlámpa,
s a kerítést már régen eltüzelték
Pokrócba csavarva hűl ki a hitem,
pedig annyi sós könnyel melegítem,
szám is hideg, hajam deres, mint az ősz,
sokan mondják, saját élet-kardodba dőlsz,
elől mentem folyton, sosem néztem hátra,
hittem magamban, s köptem a világra.
Tarisznyámba rejtettem a sorsom,
nyomja vállam, nyakamban a világ,
utamból már mindent elsodortam,
hideg szájamon nincs már több sirám.
Addig szeress, amíg még élek,
ha már nem leszek, tán` megbánod,
hogy lassan sorvadok, már félek,
oly késve jön megbocsájtásod...
Fáradt testem elnyúlik a pamlagon,
a lehúzott redőnyön rekedt fénysugár,
péppé olvadok, bár reszket minden tagom...
"Magyar badarok"
"Látjátok, feleim", Ómagyar
írásom úgy-lehet: rossz badar...
Újítják a nyelvet,
felrúgnak Ó-elvet:
Ezért az Újmagyar: Ó-hadar...
Még emlékszem arra a srácra,
kit folyton hajtott a hév,
még emlékszem a sikerekre,
miket keretbe foglalt egy név...
Én nem tudom, mi ez, de fáj nagyon,
mint őszi napsütés bús alkonyon,
sodorja a szél meghitt illatát
a nyitott ajtón s a vén kerten át.
Az úgy volt, hogy egy februári reggel
kinyílt a sorsom rejtelmes jelekkel,
felsírtam az ágyon egy bába kezében,
nem volt se tervem, se gőgös reményem
Langyosan, bágyadtan bukdácsol a nap,
a kusza felhők egymásba botlanak,
sűrű eső verdesi a vörös háztetőt,
sötét jövőről suttog a magányos holnap.
Tűnődés...
Csak egy parányi pont vagyok
két párhuzamos egyenesben,
s félő, hogy sosem találkozom
önmagammal a végtelenben...!!!
Éjszakai álmatlan gondolatok...
Amikor majd csendben elmegyek,
nem veszi észre senki sem,
nem hagyok búcsúlevelet,
poggyászul csak lelkemet viszem...