Posta Bettina
Kárognak, majd hallgatnak,
A föld körül baktatnak.
Leszállnak, majd repülnek...
Kiléptem a romokból.
A vidék már nyugodt volt,
S lelkem már nem üvöltött,
Hisz otthoni csend honolt.
Átvertek...
Élni a modern világban
Olyan, mintha senki se számítana.
Mindent lefestenek, hogy szebb legyen,
Mégsem látom értelmét, hisz így is kegyetlen.
Madár lennék, üldögélnék,
Egy fa ágán bóbiskolnék.
Szállnék a szabad széllel,
Az egész világot megkerülném.
Fakuló emlékek
És gondolatok,
Már nem emlékszem
Semmire és senkire.
A felhők közelsége,
Szinte már szállok,
A tenger messzesége,
Szinte már úszok...
Eljött a nap.
Akaratom cseresznyefába
Vágyik,
Míg a világ föld alá akar
Ásni.
Az éjjeli Hold világítását akarom
Szirmaimon...
Gyorsan futok az emberek között.
Arcokat jegyzek meg,
Majd felejtem el mindörökre,
S nem jut eszembe többet egy se.
Hangok! Tűnjetek!
Hagyjatok, menjetek!
Kerüljetek el messzire,
Hogy boldog legyek a végére.
Egyik lábam kötél,
Másik lábam fa.
Jobb kezemben sötét,
Balban egy gyufa.
Rövidített változat
Adj egy okot a gyermek születésére,
Hogy a világ nemcsak azért
Nemzette,
Hogy megfeleljen, majd meghaljon.