Portik Erika
T100
Amikor a rácson virágzik a rozsda
letűnt szabadságok imáit lemosva,
aggastyán természet ó titkait bontja,
kortalan fátylat fűz esendő porondra.
Napcsillag csüggedő
estnek játszó ága
tengernek tükrében
várt a változásra.
Kandallóknak
Mit ér a Halál
megszületés nélkül?
Mint az ember léte,
mi gyermekkor helyett
hirtelen kelletlen
a felnőttkorban mélyül?
...nobis sunt enim in ludum...
Éltedtől félted
Féltedben léted,
Létedtől kéred
Kértedben vérted.
Köszöntés
Anyák napja van ma,
Köszöntünk, Anyukák!
Szívünk e csokorban
Nektek is, Nagymamák!
?coin duobus utrimque?
Levél sem rezzen,
izzadva hallgat a táj,
s a békés horizont falán
- Afrodiziákum -
a sokszavú poszáta
fényesen csengő,
tiszta hangra vár.
Vajon mosolyogsz most?
Vagy haragod Istentől származó?!
Mert eszközünk, hogy maradj,
Tusád alatt megvolt...
Tápláló anya
Mikor úgy érzed: "vége",
Megtettél mindent,
Csak menned kell az úton,
Menned tovább,
Dolgod már "semmi",
Festményed nézed,
Kopott az ecset,
De tetszik, mit látsz...
"Oregancián" innen és túl...
Megírnám az Élet Versét,
Mit írni még nem mertek,
S oly betűkkel tenném mindezt,
Melyek eztán születnek...
Szólanék
Én pár szót most
Az emberekről, a reggelente
Rajtam ugráló gyerekről. A rab,
Füleimbe szivárgó zenéről,
Mi
Lombomról
Regél, a "hol van már" zöldről...
...léted a létben
lebegve táncol,
fényét ontja
e csengőzsinór,
érzed, hogy érted
esengve lángol...
Ha már ott vagy, hogy nem félsz, életszagod lesz.
Ha életszagod van, másnak az büdös lesz.
A minap
már más ésszel
elgondolkodám...
Miért megy oly büszkén
és szökdécselve tán
Pestnek szűk utcáján
egy kifakult kabát?
A parkett Fehér Angyalainak... (Nagytarcsai Csillagszemek)
Egy balettosnak táncból van a lelke,
A zenészek árja lakik benne,
Táncos lába szegényt gazdagítja,
A szomorút örömtáncra hívja.