Pór Béla
Völgyön át, a dombon túl,
nagy hegyen jaj látszik,
oldalán, hol bánya volt,
kövek sebe ásít.
Elfárad a hőség,
fakó kék az ég,
már a búzatábla
sárga lázban ég.
Akkor
szépeket írtam neked,
szinte megható.
De végleg megmaradt
a mindent átható
érzés emléke:
szerettelek szerelemmel.
Mostan színes szavakkal álmodok...
Szeretnék adni valamit néked,
ha elfogadható, és ennyi idő
után talán ez még nem vétek.
álom
Csókjaid ívén szárnyal a csend,
amikor szemeidben a csillagokat
meglátom.
Csupa illat az emlék, mind csupa
élet az álom.
születésnapra
Egy kitépett lap helyett
most neked mesélek.
Majdnem elvesztél, -
de mit is beszélek!
Szavamban tövisek, szívemben méreg.
Napjaim rövidek, keveset kérek.
Eltévedt világban új útra térek,
Magányos magamtól egy kissé félek,
Keresek valakit, ha odaérek.
Tüzes kerék forog
Szent Iván éjjelén,
Keresztelő született
fényes nyár ünnepén.
Otthon voltam veled
mindenhol.
Csöndben és viharban,
hiányban, szavakban -,
betelt szerelemben...
(Sidi Bou Said)
Emlékszem, akkor a tenger
és a fény szerelmesen találkozott,
azúr és arany csókban egyesült,
parti házak fehér titka
babér bokroknak felkínálkozott,
és illatukban álmodva elmerült.