Pongó Irén
Olyan, mintha meg sem történt volna.
Olyan, mintha csak a képzeletem szüleménye lettél volna.
Hirtelen egy fa jelenik meg előttem.
A fa teli van kis virágocskákkal, sűrűn egymásba kapaszkodva.
Most nem vagy itt mellettem,
de az emlékek segítenek nekem.
Folyton csak rád gondolok,
hiányzol, szerelmem, nagyon.
Hullócsillag, mondd el nékem,
milyen az élet odafenn!
Amikor még felettünk éltél és ragyogtál,
amikor csillagképekben mutatkoztál,
tőlünk fényévekre távol honoltál.
Jó reggelt!
Hogy aludtál, édes?
Kérdezte tőlem oly kedélyen,
miközben csókjait számra lehelte.
Ma reggelre havas tájat
és egy csodaszarvast láttam.
Aranyló színe volt a fényben állva.
Szóltam a lánykámnak,
jöjjön, nézze meg, milyen szép
csodaszarvast láttam.
Ébred a Hajnal, testem könnyed.
Még érzem a másvilágról hozott pillekönnyű,
lebegős énem.
Amikor beléptem az ajtón, és te megláttál,
rögtön felismertél.
Tudtad és érezted, hogy a Lélek bennem él,
amit elvesztettél rég.
Nekem te olyan voltál, mint a Mennyország.
Tudod, milyen a Mennyország?
Az én mennyországomban csodálatos, emberi
és egyszerű angyali érzések vannak.
Melyek az emberi lelkek találkozásakor összefonódnak,
és úgy alkotnak egy forrást.
Két évvel ezelőtt még mit sem sejtettem,
hogy odafentről lenyúl egy kéz,
mely hatalmasabb mindennél.
Várlak
Márciusi fényben
nézek el a messzeségben.
Távolra nézek,
de mégsem lellek fel téged.
Ha madár volnék, messzire innen elrepülnék!
Magammal vinném az összes bánatot, fájdalmat,
mindenki lelkéből kitépném azt!