Pődör György
Sehol nincs kettő igazi egyenes,
valahol bátran egymásba is metsző,
legtöbbjük sok sajnálattól szegecses,
hajlongásba görbült és visszatetsző.
Néha kora, máskor késő az alkalom,
amikor szememre álmokat fest az est.
Már alszol, így hát kis vánkosom altatom,
de fránya módon az gyakran pihenni rest.
Hajdan volt a Teremtésben esély,
de az emberben már élt zavar.
Tilalmat szegve lelke lett sekély,
éden helyett talpa alatt most avar.
Tanzanit
Havas hegycsúcson felhők a tollpihék,
ott, ahol a magasságnak íve nagy,
és csillag-távolban minden tiszta kék,
az ég lenge blúza alatt szíve van.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából
Dal lehetnék, messzit járó,
szép hangokat megszitáló,
zenghetnének hegyek, völgyek
dúdoltatva sok szép tölgyet.
- Nézzed a hetyke vasi Szent Videt,
a kápolnával koronás hegyet,
ezernyi szép legendát elhitet,
ha a palástján titkos köd lebeg!
régi naptárlapozó
A léthajnalok ígérete éden,
tejfehér emléke még emlő-meleg,
hol lágyan ölelő idő szendereg,
porosodó aranykeretes képen.
Kell egy kis vidámság
Újra itt a szilveszter,
inni kell rá ez egyszer,
álmodozik Pityóka,
s jöhetne egy kis nóta.
Évente s mindig ilyenkor kívánjuk:
vidámat, szerencséset és boldogot,
zsebben az Ó összehajtott colstokon,
a tegnapoknak ritkán fáj hiányuk.
ametiszt-hajnalok
Benned nézhetem az Orion-ködöt,
csupa lila lilával egybefolyva,
angyalok hajából hull csillag-polyva
éjféli álmod szép írisze mögött.
Ha a karácsony
nemcsak szép álom,
addig keresem,
míg nem találom.
Hajnalt megcsípte már a dér,
a rét is aludni készül,
egy birskörte sárgán facér,
de megadja magát végül.
Egyszer még eljöhet ez a jó öreg,
az igazi, az örök-vén és vidám,
förgetegen átlátva, mint egy szitán,
akinél a szó nem szájba tett szöveg.
Fagyos az év szaka,
vár még a tél hava.
Fénylő a holdkaréj,
meghitt, csendes az éj.
Ki szorgos, már télre gondol, nem másra.
Kertje már rendben, mi kellett, felásva.
Fagy-mentesítve vizes hordó, tartály,
A fákon még kopog egy éhes harkály.