Pődör György
A magukban gazok pázsittá nőnek,
esőisten áld harmat-tiszta csókkal.
Sok lejáratott lett jó lábtörlőnek,
hol szövi hálóját szorgalmas pókhad.
"Ha a jelen nem tör meg,
a jövőtől sem kell tartanod"
(Marcus Aurelius)
kő épül kőre talán piramis
örökre törne egy-egy kis hamis
mások faragták lentről a csúcsig
értelmük lassan helyére csúszik
Teszi dolgát a test vakond-vakon,
erek alagútján szalad a vér:
piros szövet, verő-gyűjtő vadon,
sejtett sejtje ad-vesz és visszatér.
A reggel még nyalábnyi fény,
de a függönyön áthatol.
Szememben pillog kis remény,
már ölelném is át vakon.
Rohan az idő
Kezdetben csak tejfehér a világ,
nincs az agyban még emlékezet,
sok sírás, hol a szónak nincs ragja.
Később kerül rá az ékezet,
de kapaszkodik a kéz fény után.
- Te voltál az eszmélésem,
simogattál, hogyha féltem,
ha tehetném, visszakérem
szegény sorsú gyermek-éltem.
Ne sírj, mert vége lett!
Mosolyogj, mert megtörtént!
(Ludwig Jacobowski)
A Megváltód ott van benned,
átölelte már Júdásod.
Amit gyáva nyelved enged,
kakasszóig tagadások.
Költészet Napjára
- Ha verset írsz, ne csak magadnak
rójad a sorát, ha magyar vagy!
Érezd át, másnak ez mit jelent,
hidd a múltad, jövőd és jelent.
Hiába csábít a vágy, a kis ravasz,
a nagy hegyeken túl sincs örök tavasz.
Távolról zöldebbek tán a lankák,
a fészket amott is madarak rakják
A reggeli Nap ígéretes mezben.
bőség kosarában dagad a semmi.
Köpésálló plakátok lengedeznek,
mélázva, milyen a másiknak lenni?
és az örök-kék virág
Csalogat az álmok világa
meglelni az elérhetetlent,
hogy senki ne éljen hiába,
néha át is festhet rút jelent.
Benned van minden messzeségem,
bejártuk annak zegét-zugát.
Most is ott van, ahol volt régen:
csodák illatát őrzi ruhád.
Megírhatnám,
hiába szólt rájuk istenük, hogy hohó,
már az első emberpár is vak volt. Mohó.
Ördögére fogta, s elveszett az Éden,
így űzettünk ki a jóból réges-régen.
Isten kegyéért Ábel füstje szállt égig,
Káin dühe kísért a ma éles késig!