Pődör György
"Ne a vak szem és a hangokat visszhangzó fül, hanem az ész segítségével próbálkozzatok." (Parmenidész)
Ész szabad működése a gondolat,
tudat kell hozzá, nem csak puszta lét.
A nyelv beszédbe rejti a dolgokat,
főleg, ha mondandón nagy úr a tét.
A múlt feledten szendereg,
akár az antik mesterek,
az ég ősi aranykeret,
látni a hajdanvolt teret.
Profán kérdés a nyári égbolttól
A csupa-fény égboltkék délután
patak tükréből még visszaragyog.
Reményt fűznek a fűzágak zugán
kis szentjánosbogárka-angyalok.
Protagórász: Homo mensura, azaz "Minden dolog mértéke az ember
- Nem tudom, léteznek-e istenek,
s hogy Egyetlenként Te vagy az igaz,
de ha már kételyeim sincsenek,
minek nekem az ebben vélt vigasz?
Gálic-kék messzeség,
hol az a régi nyár?
Virágzó gesztenyék,
adjátok vissza már!
Más odaföntről az kis idelent,
ha termiket játszik felhő-szeszély.
Néha meg-megcibál, mint idegent,
s megsért a drótozott hazaszegély.
Múltba zárva jövőt vesztve
Fel-le ejtőn hullám-lejtőn
Hínártól húzva eresztve
Mélység rángat sorsot feddőn
Az éj titkait elrejti
két lámpa közt a fényszünet.
Ki égre néz, azt megejti
a májusi csillagszüret.
Anyák napja - anyám nélkül,
csak emléke menedékül.
Hej! Vérehulló fecskefű,
miért vagy olyan keserű?
Ott van ő már nagyon régen,
fenn az égen. Fenn az égen.
Lassan már növesztik kerek fejüket
a mindig naprakész napraforgók.
Lapul a ma, mint penész a hordón,
és kitömött ölyv a csönd, vak meg süket.
Emlékkép a nyolcvanas évekből
Ma a mán meg a jövőn, máskor máson
töpreng az ember, ha vidám vagy komor.
Emlék is csak rongyosra kopott vászon,
akár a sokszor vasalt ruhafodor.
Néha elém borul a gyermekkorom:
kis templomunk, mellette a golgota.
Falakon az ájtatos gyertyakorom,
harangcsend - amíg Rómában volt oda.
Költészet Napjára - 2017
Csillag volt égen
minden vers régen
szájról szállt szájra,
szellő volt szárnya.
Mintha csak tárgyát vonszolná az árnyék,
élednek múlt telébe dermedt dolgok.
Rozsdáit vedli az ásó és boldog,
megkopott nyelén már fénylik a szándék.