Pisch Ferenc
Várj reám, míg érkezem,
Tudod, van itt még dolgom,
Addig nem mehetek el innen,
Míg be nem végzem sorsom.
Gyász
Nem búcsúztál el,
Mielőtt örökre lecsuktad a szemedet,
Nem öleltél át,
Hogy kimondhasd, hogy szeretlek.
Hiába a palota, ha
Nincs benne a szeretet,
A falak hűvösek, mint a jégcsap,
És nem árasztja a meleget.
De szeretnék galamb lenni!
Galambszárnyon útra kelni.
Átrepülném a világot,
és láthatnám a csodákat.
Fájdalom
A sírodnál üldögélve
Imára kulcsoltam kezemet,
Szívemet a bánat járja,
Mert elvesztettelek tégedet.
Szeretnék már útra kelni,
Békében megpihenni,
Megnyugodna már a lelkem,
Nem fájna már semmi sem.
Az életben csak egyszer van olyan pillanat,
Mikor megtalálod a szerelmet és a lelki társadat.
Elkötelezed vele magad egy életre,
Boldog vagy, mert megszületik a szerelmeteknek
Gyümölcse.
Ma tizenöt éve, hogy elmentél, kedvesem,
A fájdalom azóta is ott van a szívemben.
Álmatlan éjszakák és nappalok,
Úgy érzem, nélküled élni sem akarok.
Lelkem nem nyughat meg
Tízen öt év után sem,
Szívem azóta is gyászol
sok év után tégedet.
Te voltál a fény és a remény,
Veled boldog voltam én.
Te adtad vissza az életkedvemet,
De nélküled sajnos, mit sem ér már az élet.
Mit adhatnék nektek egyebet,
Mint magamból egy darabot,
Szívem szeretetét adom oda,
Más egyebet nem tudok.
Amikor már minden veszni látszik
Amikor már minden veszni látszik,
Nem érdekel már semmi,
Harcolsz a problémákkal,
S nem tudsz rajta úrrá lenni.
Miért ez az esztelenség,
Miért van a háború,
Az ember lelke békére vágy`,
Lelke sír és szomorú.
Nyisd ki szíved kapuját,
Hadd bújjak be rajta,
Add szerelmed zálogát,
Hadd csókoljam ajkad!