Pikok Zoltán
a jövő eltakarja
majd a sebeket
hisz ` látni sem akarja
csak a szebbeket
de tudd, hogy volt
ki igazán szeretett
csak soha nem szólt
aztán lassan elfelejtett...
aktákat porít
fiókot borít
iratok halmazán
él csak lazán
életet keres
ezért ő vesztes?
lenyelt könnyeimtől
ázik a szívem
reszkető lelkemtől
látlak még azt hiszem
távolba nézek
hosszú útra indulok
egyszer odaérek
kacagás és hangok
kísérik léptem
amíg téged kereslek
reményt belőled téptem
hátha meglellek...
osont
a holt
homály-csontos
az este foltos
sziluett-teste
között kereste
kopogtatta
kutatta...
abban a csókban
elveszett a múlt
benne voltunk a jóban
amikor felénk nyúlt
T Í: N. N. V.
időcseppként szétfolyok
gondolathamuvá válok
amikor téged meglátlak
égő szavaim elszálltak