Pikok Zoltán
ez egy utolsó mozdulat
és a fáradt csontom robaja
ami bármikor földre zuhanhat
s megszűnik testem lelkem baja!
hosszú vagy és csillogó
tiszta fényeddel ragyogó
lenézed az igaziakat
legyőzöd a nagyokat
hogy nyakamban lógj én hagyom
büszke vagyok rád nagyon
magadba szívod a napfényt
és elém tárod azt a tényt...
szomorúfűzfa tövében
két domb gödrében
szemem a múltba látott
eszem időteret váltott
a gödrökben alvó szépség
leplezi magát de még él
a halk szél is mondja
az elszelelt gyermekkoromban...
mindig érzem
halk lépteit
selymes nyakamon
szorító kezeit
oly jó ez az érzés
akarom akarom
nincs kérdés
csak álmodom...
ócskavas lennék
és korlátolt
csak rosszat tennék
ami gátol
mind igaz volt
amivel a kor vádolt
de kiszolgál még
a régi tengely...
fent felhő zörög
esőcsepp csöpög
próbálom kikerülni
de el fogok süllyedni
elém rakott képek
felbukkannak rémek
agysejtek fordulnak
kieső szemek gurulnak
bárhová is lépek
micsoda emlékek
annyit vegyél
hogy egész legyél.
téged nézlek
téged kérlek
szemedben lehessek
belőled vehessek
dühöngő
őrjöngő
eszét vesztő
mindent összetörő
kicsi duli-fuli
az idegméreg az tuti
kiált az este
hiányzol érzi a teste
mélyen magamba estem
hol vagy csak lestem