Pfluger Ferenc
Ha nyomot hagyok, hol mások is jártak,
mélyebb gondolatokkal kell álmodnom,
szívvel kell, hisz a hajnalok várnak,
tudom, át kell adnom vándorbotom
Fixírbe áztatott értelem
sem tűnik elő a képeken,
lét lényege lényegtelen,
keresni, kutatni értelmetlen
Tudom... múlásom végleges,
érzéseim közt hánykódik létem,
a szívemmel mit érzek, képletes,
bár vágyom élni még merészen
Vegyszerek
Most már így vagyunk,
életünk kémia, haldoklón,
nem bomló művilágot hagyunk,
neylonban élve, fuldoklón
Talán még jöhet érző lélek,
éghet a vesztes érzet tűzzel,
akár híd alatt, felett élek,
csonkolt léttel, rám hajló fűzzel
Védelek, míg hajnalpír ébreszt a létre,
sóhajos álmaid szeretve nézem,
szíved dobbanása hangzik az égre...
Emlékek
Néha még eszembe jutnak
gyermekkorom nyaralásai,
friss, hideg vize a kútnak,
a falusi élet illatos varázsai
Bánhatnám, hogy megszülettem,
nem bánom, hajnal ébreszt létemre,
örömmel ébredek, nem türelmetlen,
tükörben ráncolódó, újra váró képemre
Cipeled sorsod, akár melegben nagykabátot,
hol találsz, hol nem közben alkalmi barátot,
kik az úton nem kísérnek, csak csapódnak,
s ha kellenének, messzire elkallódnak
Fényvarázs
Még meleget ont, mint a kazán,
de esteledve fáradtan pislant,
s egyre távolodik lazán,
mint szemafor, bevillant
Kell, hogy minden gondolat
rémisztő formát öltsön?
Bűnné válik a mozdulat,
melyet úgy kaptunk kölcsön
Már régóta szememben égnek
tűnt idők reszkető fényei,
részei a cinikus egésznek,
halványodnak színes erényei.
Sebzett lelket, ha boldogan cipelsz,
minden hazug szót némán elviselsz,
gyógyír az élet zajos oldala,
szeretet tengerén ringó gondola