Pfluger Ferenc
Mint a lapulevél, úgy lapulunk,
szárán békés szöcske készül
ugrásra, bezárva elpuhulunk,
löttyedtre vastagszunk végül
Szervezésed hagy némi kívánnivalót
maga után, mindenki másképp gondolkodik,
nem szereti mindegyik a talpalávalót,
s a javakból nem mindig részesedik,
kőbe zárt szoborrá váló létezés,
de már ne súgj, ne ígérj,
nem kell életre újraébredés,
már ne bánts, de ne is kímélj...
Ördög lábnyomában lépked a jövő,
kire vár a múló idő,
s ki lesz az utolsó végleg elköltöző,
kiből a múlt majd kinő,
szeretve lángol az élet igézete,
a homály mégis takar,
holt költők jövőbe vájt idézete,
mit nem lep el az avar...
Ha a lélek már az álmain túl lát,
s átérzi a gondolatok súlyát,
torzonborz érzések sikkadnak,
az életek teret nyerve villannak
tudod, ha a gondolat lelkedben tüzet rak,
nem űzheted, hisz izzik, mint zsarátnok,
nem nézhetsz ki, hisz csupán vakablak,
rizikófaktor, nincsenek veled barátok,
súgja a szót az éj, az újat váró hajnal,
tollad hegyén cseppen a várt igézet,
s a holnap érkezik mindenféle bajjal,
így az izzó gondolat... levitézlett...
A szív még hallgat sután,
a hév már lángot korbácsol,
s majdan a lángolás után
új lehetőségeket ácsol
Még láthatod, ahogy az érték
semmivé válik, és a víz lesz az úr,
hisz az ember már rég nem mérték,
rákos beteg a bolygó, nem lehet natúr
Ha látni kell, hát látom,
ha érezni kell, érzem
a kő súlyát a sírodon,
túlléptél a kínokon
Néha úgy természetes, hogy nem az,
mert a hamis olyan, mint az igaz,
néha lehetne úgy, ahogyan nem lehet,
úgy visszajönni, mint aki elmehet
Hallgat a csend és üvölt a némaság,
mint farkashorda, vonít a teliholdra,
fájó sebbé varasodik a valóság,
félretolt idő szűkül asztalomra
Padlószinten vergődő életek,
sodródó, szertehulló lelkek,
sárban turkáló kezek, miértek,
szívek holt piacon elkeltek
Télre készülő...
Lásd, már a könny sem gördül,
halott levélként hullok a mélybe,
az élet tarol, a koszorú zöldül,
már nem illek ebbe a képbe
Elhamvad az alkony,
ráborul az éjjel,
halódik a balkon
pislákoló fénnyel
Szűkülünk tereinkben, aztán szűkölünk
kétségeinkben törvényekkel határolva,
vad álmainkkal szabadságra törünk
tudva, hogy le vagyunk szabályozva.