Péteriné J. Erzsébet
Haikuk halottak napjára
Nincs mélyebb csönd, mint
temetők őszi csöndje.
Égi nyugalom...
Élete válságos perceiben mindenki egyedül marad...
Talán soha senkit
nem szerettem még ilyen nagyon,
ilyen eszelősen, ilyen rettenetesen.
Számvetés húsvét után...
Kitisztult az ég,
Esőfelhők elvonultak,
Vajon látlak még,
Ma már tudom... elmúlt... tegnap...
Feltámadt a szél.
Sárga, piros leveleket kavar az udvaron.
Emlék lobbant fel,
most még itthon vagyok, jó itt, jó nagyon...
Számvetés
...a Vén-hegyen hangos, víg szüret,
csilingelő lovaskocsik hordóiban
puttonyok terhe: édes must lehet...
"Versszobrász" búcsúja
Emléket állítok versből,
Hóból, szélből, napsütésből,
Nálad hagyott kis papucsból,
Együtt tanult, zengő dalból.
Még zene fülemnek a hangod,
még látom, kék szemed hogy nevet rám,
de már nem hiányzom néked, beérted
kevesebbel, érted nem hatott imám...
Emlékezés
Táncol a napfény a vén fenyő ágain,
szellő száll, szél suhan, megrezzen a zöld ág,
új, piros csizmákban kis lábak úgy ropják,
rég-táncok emléke közöttünk vígan száll...
Zenél az őszi szél a Bakonyban,
táncot jár a sok apró falevél,
öreg tölgyfák hajladoznak sorban,
ki nem hajlik, tört élte véget ér.
Nyári esték hangulata
Ha láttál csillagfényes éjen elbóbiskolni csillagot,
ha eltűnődtél életünk értelmén,
mért jöttünk e világra, s hova tartunk,
nem tudhatod...
Messziről kutyák ugatása hallatszik,
A Hold csillagokat terel,
A közelben egy béka kuruttyol és elugrik,
Rá a kert mélyéről tücsök felel.
Álomhajón tündértáncot
jár a fényes kikelet,
tó fölött, a víz tükrében
kék pillangó integet.
Hegytetőn túl patak csobog,
hangos, dalos, szép világ,
malom forgat víg kereket,
őröl búzát, hogy kenyeret
süthessen a nagyanyád.
Elmélkedő
A tavaszt elvitte a szél,
az eső áztatta a földet,
a kert mohón itta be a cseppeket,
s én elgondolkodtam egy csöppet...
Csak kedveltél
Nem téged kell elengednem,
hanem a tőled való függőségem,
nem kell a közeledben lennem,
nem feladnom a büszkeségem.