Pete Márk
puszil odaátról, akit rég hiányolsz,
de ezzel nem lesz könnyebb számára a föld
súlya a döntésnek, nehezebb hiányod
elviselésének, az élet ennél nem több?
olyanná lettem, mint a hajnali napfény
egy ködös szeptembernek elsején.
úgy viszonyul hozzám a sajátos nagy kény,
s hiába is hazudnak kedvemért.
fogyó levegő élet tavaszán.
e sötétben nem látható a szörny.
de vajon reszket-e a zavarán,
amíg kiosonok, mint csöppnyi könny.
szárad az árnyék a vakolaton,
s emésztődnek a nyári emlékek.
még egy pillanat, és pakolhatok,
hiába sietek, el nem kések.
hiányzik ami nem voltam,
hiányzik, mi nem lehettem.
hiányzik amit hazudtam,
s hiányos emlékezetem.
úsznak a bálnák az égen.
olaj nélkül siklanak tova,
s pöfékelnek kicsiny pipájukból,
melynek füstje elszáll isten tudja hova.
hol rejti a szépet a takarás?
tovahalnak: patakpart, völgyeink,
s a vizünk jussa is az apadás.
ki vagy elhaltak-e a tölgyeink
hol múlt el minden, mondd el még nekem,
tudtad-e egyáltalán, mit jelent
a múltba merengnem, s nem lelni ott
a körben. megint magányt csenni volt.
szürkébb már, mint ahogy emlékeztem.
naposabb, sárosabb és frusztráltabb.
mézeskalács ízről elkéshettem,
mert nem olyan; mint mikor utáltam
a hiányát a hull a pelyhesnek,
csupán más aspektus, mássá málló
emberek, s vélt világuk. helyesnek
kell hazudni. fejlődő (web) háló...
csak kilencig, majd tízig légy szíves,
pedig én nem is csináltam semmit sem.
mialatt mindenki más lét kincse,
s később végül ugyanaz lesz: ennyit nem.
szerinted mi jelzi a barátság
omegáját, ha az alfa mentesen
határozza a többi karátját?
beleszürkültek mind-mind teljesen.
hol üvölt és sír már a szél
a múló csend szürke testén.
hol akkor még színek szültek
mosolyt. most mereng az estén,
s kelve csak támaszt hiányol.
...szíveskedjék: elfogadni
kegyetlenebb, vagy beléje
törődni és elrothadni
lelkiekben, és csak tovább.
vajon ér annyit az ember,
hogy egy másik múljon tova?
hagyjon nyomot e nemes tett,
ha a legtöbb már mostoha.
visszhangzik ott minden.
a beton is veri
vissza, hogy mit vétesz,
vétek én is, de mit?