Pénzár Miklós Csaba
A boldogságra nemcsak várni kell
Mert magától soha nem jön el
Érte szenvedni tűrni mindent feladni
Angyallá válva pokolra jutni kell!
Ez már egy csendes boldogság,
Lehunyt pilláidon fény szűrődik át,
Érzem, hogy Te is érzed, itt vagyok,
Ha akarod, örökre Veled maradok,
Érzem régi illatod, még tart varázsa,
Örökké égek tüzed óriás lángjában...
Kereslek, kutatlak, egyetlenem,
Drága, szépséges gyermekem,
Itt, ezen a földön nem talállak,
Lakója vagy egy más világnak,
Ott nincs fájdalom, küzdelem,
Nincsenek keserű könnyek sem,
Béke, szeretet élteti a lelkeket...
Megcsillan a víz,
Üde szellő simogat.
A távoli part most
Hűs párákba olvad.
Estefelé történhetett
Ezt biztosan tudom
Hiszen délután kint
Üldögéltem a padon
Hogyan kezdődött
Talán fáztam nagyon
Közelebb húzódtam a
Tűzhöz várakozón...
Nagyon siettél utadon
Emlékeid kutatom
Törékeny alakod
Mosoly az arcodon
Ahogy fogod kezem
Egyengeted léptem
Nem kellett volna sietned
Idő előtt elmenned...
Álmodj színes képeket
Álmodj napfényes reggeleket
Álmodj ragyogó kék eget
Álmodj illatozó kerteket
Álmodj édes gyümölcsöket
Álmodj csillogó hűs vizet
Álmodj csodás szigeteket
Álmodj igazi égő szerelmet...
Ha nem vagy velem
Nagyon fáj a szívem
Mert hiányzol nekem
Hiányzik csacsogásod
Drága szemed sugara
Elbűvölő a mosolyod
Két tengerkék szemed
Már régen elvarázsolt...
Vártalak, de nem jöttél,
Pedig szépeket ígértél,
Látod, szomorúvá tettél,
Hittem, de Te becsaptál,
Üres, kihalt, sivárrá vált...
Ez alatt a fa alatt
Játszottunk sokat
Te sokat nevettél
Engemet kergettél
Kicsik voltunk még
Szomszédgyerekek
Aztán telt múlt az idő
Ami a legjobb felejtő...
Zuhog az eső szakad
Nem kíméli a madarakat
Kis veréb nagyon fázik
Szinte rongyosra ázik
De a levél alatt elbújva
Várja hogy vége szakad...
Susog a gyenge szél
Szép emlékeket idéz
Kedves sétát veled
Ott a csendes parton
Átöleltelek engedtelek...
Pazar síkságokon
Csak a szél rohan
Üldöz porördögöket
Hoz lusta fellegeket...
Kint szürke, nyomott fény dereng,
De itt bent körülölel a puha csend.