Pénzár Miklós Csaba
Ha nem vagy velem
Nagyon fáj a szívem
Mert hiányzol nekem
Hiányzik csacsogásod
Drága szemed sugara
Elbűvölő a mosolyod
Két tengerkék szemed
Már régen elvarázsolt...
Vártalak, de nem jöttél,
Pedig szépeket ígértél,
Látod, szomorúvá tettél,
Hittem, de Te becsaptál,
Üres, kihalt, sivárrá vált...
Ez alatt a fa alatt
Játszottunk sokat
Te sokat nevettél
Engemet kergettél
Kicsik voltunk még
Szomszédgyerekek
Aztán telt múlt az idő
Ami a legjobb felejtő...
Zuhog az eső szakad
Nem kíméli a madarakat
Kis veréb nagyon fázik
Szinte rongyosra ázik
De a levél alatt elbújva
Várja hogy vége szakad...
Susog a gyenge szél
Szép emlékeket idéz
Kedves sétát veled
Ott a csendes parton
Átöleltelek engedtelek...
Pazar síkságokon
Csak a szél rohan
Üldöz porördögöket
Hoz lusta fellegeket...
Kint szürke, nyomott fény dereng,
De itt bent körülölel a puha csend.
Valami van a levegőben, fenn a légben,
valami készülődik nagyon a sötét égben,
amiről nem tudjuk, hogy mi, de már várjuk.
Szeretnék boldog jövőbe nézni
Szeretnék kicsit élni nevetni
Szeretnék még csodákat megélni
Szeretnék kicsit boldogan élni
Rohannék Hozzád,
hogy elmondjam titkát,
miért a bú szemeimben,
miért fáj mindig a lelkem,
miért vagyok oly szomorú,
hogy beleszakad a szívem.
Megtehetem, mert szeretem
a szép szót, gyönyörű verseket,
a felhőtlen, szépséges dallamot,
vidám, csicsergő madársereget...
Most szép az élet,
én szeretlek Téged,
szeretlek szemeidért,
a drága, jó szívedért,
tiszta, szép lelkedért,
azért, mert élsz velem,
mert nagy a szerelem...
Nem jó a kor,
melyben élek
én, a romantikus
lélek,
mindig félek,
nem jókor élek,
ez a kor kemény,
sivár...
Éji órán Rád gondolok
Előjönnek gondolatok
Egyre szebbek élnek
Emlékeket felidéznek
Milyen jó is volt Veled
A drága rongyos élet
Nevettünk gondtalanul
Csak a mával törődtünk...