Pénzár Miklós Csaba
Kint szürke, nyomott fény dereng,
De itt bent körülölel a puha csend.
Valami van a levegőben, fenn a légben,
valami készülődik nagyon a sötét égben,
amiről nem tudjuk, hogy mi, de már várjuk.
Szeretnék boldog jövőbe nézni
Szeretnék kicsit élni nevetni
Szeretnék még csodákat megélni
Szeretnék kicsit boldogan élni
Rohannék Hozzád,
hogy elmondjam titkát,
miért a bú szemeimben,
miért fáj mindig a lelkem,
miért vagyok oly szomorú,
hogy beleszakad a szívem.
Megtehetem, mert szeretem
a szép szót, gyönyörű verseket,
a felhőtlen, szépséges dallamot,
vidám, csicsergő madársereget...
Most szép az élet,
én szeretlek Téged,
szeretlek szemeidért,
a drága, jó szívedért,
tiszta, szép lelkedért,
azért, mert élsz velem,
mert nagy a szerelem...
Nem jó a kor,
melyben élek
én, a romantikus
lélek,
mindig félek,
nem jókor élek,
ez a kor kemény,
sivár...
Éji órán Rád gondolok
Előjönnek gondolatok
Egyre szebbek élnek
Emlékeket felidéznek
Milyen jó is volt Veled
A drága rongyos élet
Nevettünk gondtalanul
Csak a mával törődtünk...
Ez az ősz gyönyörű
De más mint a többi
Ez az ősz szívembe
Lelkembe költözött
Nyugalmat adott
Magával ragadott
Ott belül énekelt
Csodás dallamot...
Hervad a virág,
Őszbe fordul a világ.
Hullanak a levelek,
Már nem beszélnek,
Nem susognak,
Dermedtekké váltak.
Boldogság, ha nézheted
egyetlen, kicsi gyermeked,
boldog, ha meglát tégedet,
feléd tárja drága kis kezet,
neked beszél, boldog, mert él,
neked köszöni, sohasem fél.
Szeretnék köddé válni,
szelek szárnyán tovatűnni,
fényes Nappal elillanni,
szivárványba kapaszkodni,
csendes esővel lehullani,
reggeli harmattal felébredni...
Minden vagy Drága
Tán a Világ csodája
Orvosom, gyógyítóm
Nehéz életre vidítóm
Oltalmazóm védőm
Egyetlen szerelmem
Életemnek értelme
És az örök dicsősége...
Felgyullad egy kis láng,
aztán lassan még egy,
Aztán már sokkal több