Pécsi Ágnes
Annyira akartam írni
szabadság szeléről,
hősöket ideidézni,
lássák, maradt hit belőlük!
Egy jobb jövőt hiszek neked,
talán te megéred,
még akkor is, ha sötét fellegek
gyűlnek most földön, égen.
Mikor gyullad ki a fény
sötét, megalkuvó fejekben?
Mikor mondja a félelem, "elég!",
tűrtem már eleget,
egy a bőröm, felteszem
jelenemért, jövőmért
s majd múltamért,
fiamért, lányomért...
...mikor őt kiabálom,
olyan fürge, mint az álom.
Itt terem, meg ott terem,
mosolyog is szüntelen...
Tudod, szeretnék mindig megfelelni,
csak én érzem, fáradok,
az az első csók, mi úgy perzselt,
lassan, lassan kétséget hoz
...sohase hagyd a belegondolást!
Most csillogó szemem,
tudom, könnyekben úszna át...
Milyen érzés nagymamának lenni?
Hogy is mondjam el neked,
mit érzek, mit is érezhetek...
Egy csepp, és mégis csordul,
mégsem elég, nem folyik túl,
sok és mégis kell még,
sose elég, na, ez az a még és még!
Hiszen bőrödön érzed,
borsódzik bele hátad,
hideg ráz, meg forróság önt el,
hiába hunyod szemed, ne lássad!
...feladnám-e?
Bizony megesik, hogy jelentkezem,
de aztán mindig visszahúzom kezem,
mert rád gondolok, és rád és rád,
talán kellek még...
nagy bennem az elhatározás!
Megremegtem, megremegtél,
pillanatnak rabja lettél,
rabod lettem lánctalan,
így kezdődött. Megmaradt...
Talán elég lenne az illatod,
ha érezném arcomon,
ahogy kezeddel megsimítanál
talán, talán, talán...
Visszagondolsz
már sok múltra,
egyre többször odajársz,
megidőzöl gyermekkorban,
mit emlék enged, gondolsz rá.
...ki "agg", nem kíván
huncut mosolyt,
tavaszban megújulást,
bizsergő, édes illatot,
repülne is, ha lenne madár,
ki szárnyalna vele...
jó, már lehet, hogy óvatos.
Kellene egy fuvar, haver!
Hívnálak, de már nem veszed fel.
Üzennék is, de semmi.
Nem lehet téged utolérni.