Pécsi Ágnes
Igyekszem hozzád,
feledve munkám,
elűzve terhem,
nincs mitől félnem,
csak Te vagy fontos,
mosollyal lépek,
tudom, vársz reám!
megülnék szíveden
szelíden, csendben,
észre sem vennél,
oly könnyű lenne testem,
részeddé válnék...
Rólam!
Elkezdtem írni rólad,
mi vagy nekem,
mi is lehetnél még, még...
Egyszer én, egyszer te,
lehet jó, és lehet nem.
Egyszer izgi, egyszer bizarr,
neki bejön, nekem szevasz!
Lehet hazugságban élni,
ön-önmagad letagadni,
mindig csak játszani,
egy-egy szerepbe belebújni,
hát persze, hogy lehet!
Nem vagyok világi dáma,
nem is voltam, nem is leszek.
Nem vágytam fényre, pompára,
nem kívántam rabszolgahadat.
Astoria aluljáró cimbalmosa
...Mondd, miért sírnak a hangjegyek?
Cimbalmodon a húrokat szíveddel vered?
Lágyan ütöd, mégis, körülötted minden megremeg.
Nem tudom, más hogy van vele...
Nem tudom, más hogy van vele,
én amikor az utcát járom,
sokszor könnyes lesz a szemem.
Nem - nem a hidegtől vagy a széltől,
szívem rándul össze,
hol a sok kíntól, szeméttől,
hol a még élő emberségtől.
Tudod, anya, gyakran gondolok rád,
peregnek a napok, és nekem nem változtál,
már nem öregszel, már nem vagy beteg,
úgy látlak, ahogy elvesztettelek.
Az én apám azt mesélte,
inkább fájva kiszakadt belőle,
annyi, de annyi káposztát evett,
amennyit csak lehetett,
mert nem volt más,
de ő elfogadta,
úgy ette, mintha mannát kapna,
mert ő élni akart, küzdeni...
Meg szeretném fejteni, míg élek,
Miért születtem a földre,
Ha van Isten, súgja meg nekem,
Mi volt, és még mi a célja velem.
Amikor a szó megakad benned,
szemedet kifeszíti a döbbenet,
elönti arcodat a csalódás pírja,
fájdalom szívedet fagyasztja,
újra elhervad benned egy szeretet.
Ha majd megérkezel,
ajtóm előtt állsz,
kétszer hármat kopogjál,
titi-tá, titi-tá,
majd csendemet kivárd.
Kit soha nem szerettek még,
csak hírből ismeri az eredetét,
talán megütötte fülét a szó,
mert szemeibe beköltözött az érzés,
ölelés, az édes mosoly...