Pécsi Ágnes
Megremegtem, megremegtél,
pillanatnak rabja lettél,
rabod lettem lánctalan,
így kezdődött. Megmaradt...
Talán elég lenne az illatod,
ha érezném arcomon,
ahogy kezeddel megsimítanál
talán, talán, talán...
Visszagondolsz
már sok múltra,
egyre többször odajársz,
megidőzöl gyermekkorban,
mit emlék enged, gondolsz rá.
...ki "agg", nem kíván
huncut mosolyt,
tavaszban megújulást,
bizsergő, édes illatot,
repülne is, ha lenne madár,
ki szárnyalna vele...
jó, már lehet, hogy óvatos.
Kellene egy fuvar, haver!
Hívnálak, de már nem veszed fel.
Üzennék is, de semmi.
Nem lehet téged utolérni.
...én nagyon várlak!
Minden napom te legyél!
Úgy indultam jövőt várva,
velem maradsz, jó remény...
Két indián elefánton tevegel,
fejükre a pálmafáról kókuszdió esdekel,
szembejön az eszkimócska, ő bizony gyalogos,
magas hóban a banánhéjon piszokul megcsúszott...
Bált rendezek,
nincs meghívó,
bárki jöhet,
szépen szóló,
kedves, szíves,
nagy a lelke,
bált rendezek
szeretetre!
Régen volt, de igaz volt!
A postás megbecsült ember volt!
Nagy család, nagy hagyomány,
apa és fia, s neki gyermeke is postás,
postáshölgyek gyöngyszemek,
kis faluban, nagy városban tisztelet,
kalap kézben, meghajlás,
postamester, postatiszt nagy rang ám!
...egy levelet anyámnak,
suttoghatnám is az égre,
de így lehajtott fejjel
könnyebb az alázat.
Nem többet, mint
amim most van,
azt, azt szeretném,
nem sok, mégis aranyló...
Pár napja van az óévnek,
maradna is meg nem is,
sok tavalyi gondnak
már lomzsákot kerít.
Hideg volt, és mégis meleg,
még a jég is felmelegedett,
mert az a szív úgy zakatolt,
féltett, egyben vágyakozott.
Megkérdezed, mit mondjak,
keresztfáról olvassak?
Hogy miért a feszület,
ember-e vagy fenség-e?