Pécsi Ágnes
Le kell dobni idegen ruhád,
mondom!
Meg az álarc is csak mutatvány,
hordod!
- Bolond ez az élet!
szólt a rosécsepp
még megülve maradékként
az üveg nyakán,
majd először lassan,
aztán nagyon sietve
lecsordogált.
Búza, búzavirágom,
kenyér között vígságom,
kalászmező szülöttje,
égi jelnek kéksége.
Őszinteség volt hibám,
azzal ritkán bírtam,
ráíródott érzelmek,
arcom, szemem súgtak.
Rokona vagy talán az ítélkezésnek,
vagy te magad vagy az atyja,
ki megmondja, mi jó és mi nem,
dicső szavaidat mindenki igya?
Igen szorgos, eszem adta,
nincs éjjele, nincsen napja,
minden percét arra adja,
élteteket kovácsolja.
Édes, drága Mariskám,
randevúra hívlak,
Pestről séta lesz Budán,
Oroszlánnál várlak.
Két kicsi lányka
ül a padon,
dalt dudorásznak,
víg a daluk,
lábukhoz fekszik
Bodri kutya,
vakkangat egyet
- ez ritmusa.
Bulinegyed és környéke életkép!
Hajnali négy, Király utca és a Rumbach sarok,
Séta Bejglivel, megszokva így kezdjük a napot.
Itt, ki korán kel, kómás embereket lel dülöngélve...
Ha van bennetek még irgalom,
nem söpörte ki az a sok verés,
mit elviselni lágyan nem lehet,
keményedik szív, gyengülni nem erény,
akkor még sírjatok, bár már könnyezni is kevés!
A ligetben
Pici baba,
tityi-totyi,
keze nyúlik,
nosza, lufi,
kacag, sivít,
tetszik neki,
csuda ez a
lifi-lufi.
Gyermekszerelem
Petikének tetszik Borcsa,
pedig pisze orrát jól fenn hordja,
oviban ő a királylány,
ruhácskája sok-sok masnikból áll,
pörög, lebben táncot járva,
fürtös haja vígan repked vállán,
csilingelve dalol szája.
Meg kell tanulni
semmit mondani
határozottan,
kétségek nélkül,
fel nem merülhet
olyan gondolat,
nem mondasz semmit,
csak beszélsz, beszélsz...