Pécsi Ágnes
Szeress a mának, s majd könnyebb lesz a holnap!
Annyira szaladunk
magunkat kergetve,
cél lét elől jár a sorrendben,
időnként megülünk,
pihegünk "nyafogva",
akkor sem látjuk meg,
mi hiányzik számunkra.
Eszembe jut ismét
és oly gyakran Apám!
Hideg kék szemével
hányszor emlegette a halált,
mereven maga elé nézett,
lábait keresztbe téve,
keze leomlott térdére tapadva,
izzadt az emlékeket kutatva.
Mikor apával vagyok,
minden olyan egyszerű,
mondjuk, ha elfáradok,
nyakába vesz, nagyszerű!
Azok a mély, belső hangok,
mit annyiszor visszanyelünk,
az eredő megérzések,
amelyekre nem figyelünk.
Ültetnék fát, mint örököm,
legyen árnya nyugalom,
levegőben tisztuljon, mi mocsok,
gyümölcse felejtse hazugot,
ültetnék fát, így akarom...
Pünkösdi rózsa
rózsaszín szirma
jó anyám kertje
féltett virága,
ej, lelkem, lelkem...
...és megnyílt a világ,
szabadon lélegeztünk,
nyögvenyelős utunkban
megszűnt, mi akadály,
nem voltunk kevés,
talán inkább ébredők,
kicsit gyermeteg volt lelkünk,
még tanultuk a szebb jövőt...
Hagysz-e még álmodozni,
vagy azt is elveszed,
mikor este ágyamba eshetek,
akarattal nyugszom el, mit is álmodjak,
hagyod-e majd, szépre gondoljak?
Ugye, már nagyon izgatottak vagytok,
talán nyugtalan is volt álmotok.
Biztos korán keltetek,
anyát, apát ti ébresztettétek.
Gyermek tanítandó,
hiszen úgy kapjuk
éretlenül, képlékenyen,
tanulsága mi magunk vagyunk,
ő még hisz, őszintén szeret.
Van, hogy el kell engedni
akkor is, ha fáj,
mert benned ott a megtapasztalás,
mégis tudod, hiába is beszélnél,
ö menni akar, nem használna
se szó, se megélt féltés.
Úgy vártalak, dédelgetve álmom,
majd megfogantál,
méhem magjaként növekedtél, szívvirágom,
hányszor, de hányszor simogattam
kezed, lábad vagy éppen fejecskéd,
ahogy hasamból dombokat emeltél,
jaj, de sokszor néztem a tükörben,
alakom hogy formálod bölcsőd kényelmére...
Mélyen alszik nagyapa,
megrezeg a szeme,
közben horkant édesen,
majd kifújja a szelet.
Elhoztam ma alvós párnám,
bár már régen otthon várt rám,
mikor anya idehozott,
még sokáig kezemben volt.
Drága szív, kicsi lány,
oly illatos az orgonád,
nekem szedted, nekem adtad,
mint szereteted minden napja.