Pécsi Ágnes
Mit fújnak majd az őszi szelek,
honnan hoznak üzenetet,
mit visznek tovább,
mit hagynak, mit hagynak ránk?
Kérlek, figyelj rá
Kérlek, ülj mellé, ha maga elé réved,
ne sajnáld el tőle szaladó idődet,
lehet, hogy nem kér, nem szól, mi bántja,
nem akarja, hogy terhed legyen magánya,
hallgatagon, mégis vár egy érintésre, egy biztatásra.
Mennyi dallam maradt némán,
mit nem táncolhattam el,
bár a szív ütemre mozdult,
mégsem léphettem meg.
Mikor nem tehetünk semmit,
pedig mindent odaadnánk,
kétségek, félelmek szakadnak ránk,
mégis erősnek kell lenni,
még ha sajog is az a szív,
sírnánk, zokognánk kérve,
akár dühösen, gorombán,
ökölbe szorított kézzel, nem értve...
Semmi nem egyszerű,
sem a hazug, sem az igaz,
mondhatod: fekete vagy fehér,
egyik oldal áttetsző,
míg a másik zavart mutat...
Kérlek, adj nekem méltóságot
nyűgre, bánatra, veszélyre,
úgy viseljem, mit az élet rám sóz,
ne törjek több darabra mégse.
Csak játék, egy színdarab,
kezes, árnyas vagy zsinóros,
te játszod vagy veled játszanak,
oly mindegy, hogy veszed,
játszod, lejátszod az életed.
...meg kellene békélnem
önnönmagammal,
elengedni tehetetlenségem
dühét, mert marcangol
ezernyi haraggal
ellenem magammal szemben...
nem tudok tenni gonoszok ellen!
Úgy kellene lennie,
ha megkérdeznek,
egyenes beszéddel felelj
úgy, mint kinek tiszta énje,
nem lapít, nem hallgat el.
Úgy engedném szívemet,
szeressen nagyon,
van, hogy ugrani készül,
én mégis visszafogom...
Lehet-e úgy szabadnak lenni,
ha kinyitod magad?
Nem zárod be szíved,
érzelmeiddel fogadsz?
Eljön az idő,
mert már az sem bírja,
mindenki csak szidja, szidja,
hazug, gőgös paródiát,
kézcsók és meghajlás,
monológ színdarab,
függönye rázuhan.
Szeretnék játszani,
angyalnak látszani,
jót tenni, jót adni,
CSAK SZÉPRE GONDOLNI
még szeretnék nagyon!
...óvatosabb vagyok...
így nevezem meg csendem,
lám, ebben is megfontolt vagyok,
elfáradtam... nehéz beismernem.
Ezerszer megbocsájtok,
ugyan ki számolja már,
hol tartok, hányszor fájok,
mégis megbocsájtok én!