Patkos László
Utolsó esély,
Hogy megfogd kezem,
S mondd: itt vagyok... vezetlek,
Már nem vagy elveszve,
Hisz itt állok melletted!
Édes kis gyertyafényem,
Lángod éltet,
Te vagy a szebbik részem...
Elmentél a széllel,
Most vihar edzi léted,
De egyszer eljön a napfény éve.
Egy kismadár a fülembe suttog: Ne félj,
Ne szomorkodj, minden a tiéd,
Csak állj fel, s nézd,
Milyen szép, ahogy a hajnalban a nap felkél.
Emléked őrzöm Szívemben,
Nincs már gyász,
S semmi érzelem,
Csak az otthagyott végtelen...
Megfogom kis kezed,
Bármi történjen is veled.
Szíved a lelkemen,
Fáradtan megpihen.
Ma megváltozik minden,
Az élet,
A földi létem,
Az elmúlt emlékek,
Az éjjeli béke,
A csillagok sem oltalmaznak téged...
Valahol a sivatagban ébredtem,
Kiszáradtam s eltévedtem...
Most itt fekszem,
Napsütésben ég a testem,
Verítéktől tajtékzik a lelkem,
Felforr benne az éden...
A képzeletemben lett egy valóság,
Melyben születik egy új világ,
Hol nincs már vágy,
Nincs már gyász,
Nincs semmi más,
Semmi ostobaság...
Egy végső döntés,
Egy végső állomás,
S minden a feje tetejére áll,
Megváltozik a világ,
Mindent beborít majd a homály,
Nem lesz több fénysugár...
Fogd kezem,
Míg még itt vagyok,
Szorítsd lelkem,
Míg még ott van otthonod,
Szeresd szívem,
Míg még ragyogok...
Elfogadom a végzetem,
Hogy tévedett,
S nem látja az új életet.
Lassan, lassan elmúlik minden,
Érzések...
Bújj mellém,
S megvédelek téged,
Ott leszek veled,
S fogom két kis kezed...